Lucs-gyűjtemény

Lucs Ferenc 1902-ben született Kolozsváron, tizenhat gyermekes család egyik fiaként. Édesapját korán elvesztette. Pesten mérnöknek tanult, majd visszatért Erdélybe. Nyolc nyelven beszélt, és a második világháború előtti években hét és fél éven át katonai hírszerzőként tevékenykedett. Utazásai során Japánba is eljutott.

1932-ben kötött házasságot Zloczover Annával, majd Szegeden telepedett le. Egyik sógorával szőnyegházat vezetett a Kárász és Kölcsey utca sarkán, de árusított saját tervezésű parasztkonfekciót is. Ekkoriban kezdett műgyűjtésbe, mely szinte kizárólagos tevékenységévé 1945 után vált. Közvetlenül a művészektől vásárolt képeket, gyűjteménye darabjait adta, vette, cserélte.

1978. június 19-én életjáradéki szerződést kötött a Móra Ferenc Múzeummal, s ennek eredményeképpen az intézménybe került több mint félszáz darabos képzőművészeti gyűjteménye.

Ebből rendezik az első kiállítást, de 17 év múlva, 1995-ben Lucs Ferenc halálával újabb, pontosan 114 darabos képanyag érkezik be, immár hagyatékként. Közben, 1984-ben, elkészül Lucs bácsi gipsz portréja is, amit bronzba kiöntve a halála után a kiállítás részét képezi.

A hosszú időn át gyűjtött és tervszerűen összeválogatott műveknek nemcsak az egyenkénti művészi minőségét tekinthetjük magasnak, de “védett jellegű” értékét a műgyűjtemény konzekvens gyűjtési szempontja is biztosítja. A válogatás jól érzékelteti a XIX-XX. század fordulóján, – egy közel száz évet felölelő időszakban – a modern magyar festészetben bekövetkezett tartalmi és stiláris változásokat. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításán két teremben látható ez a kollekció.

A Lucs-gyűjtemény legkorábbi, s egyben legkimagaslóbb művének Szinyei Merse Pál fiatalkori, 1871-72-ből származó plein-air képe, a “Madárdal” tekinthető. A korban oly elterjedt és népszerű bitumenes alapozásnak köszönhetően a kép élvezeti értéke mára sajnos sokat veszített egykori varázsából. A hajdani zöldeket itt-ott felvillantó lombsátor alatt látható asztal mellett egy fiatal nő világos ruhájú alakja bontakozik ki. Fejét jobb kezébe hajtja és felfelé néz, láthatóan a magasból hallható madárdalt hallgatja. A festmény egykori kolorizmusát és frissességét a képmező jobb felső sarkát kitöltő égboltozatrészlet mutatja hitelesen.

A nagybányai iskola vezető egyéniségeinek alkotásaival is találkozhatunk a gyűjteményben, hiszen Ferenczy Károly remek “Virágcsendélet”-ét, a nagybányai törzstagok közé számító Thorma János “Feleségem” című érzékeny portréját vagy Glatz Oszkár “Lány és fiú” című bensőséges hangulatú művét egyaránt megtekinthetjük itt. Ferenczy Károly “Virágcsendélet”-e bensőséges atmoszférájú kompozíció, ahol a festmény alaphangulatát a képmező egészét kitöltő kék drapéria határozza meg. A festett, mázas porcelán vázában álló fehér krizantém csokor és annak, a virágfejek közül helyenként kivillanó mélyzöld levelei finom ellenpontozását jelentik a kék drapériának. (ld. galéria)

Az impresszionizmus dekorativitásban oldott festészetét a legtöbb művel képviseltetett Csók István “Thámár”, “Sokác lányok”, “Mézevők” vagy a “Fürdőző nő” című derűs vásznain látjuk érvényesülni. Az ő oldott festőiségét fejleszti tovább Perlmutter Izsák az ezüstös koloritú, szinte már misztikus hangulatú “Gyümölcs-csendélet”-én. A festmény az előtér, középtér, háttér problematikáját egyetlen talányos vizuális élménnyé oldja fel. Az ablakpárkányra helyezett üvegtál, a tálról lelógó csipketerítő, a tál mögötti mintás függöny, valamint a függönyön és üvegen túli fák együttes látványa különös és meglehetősen elbizonytalanító téri élményt nyújt. A terek és formák már-már misztikus eggyé olvadásának legkülönösebb huszadik századi interpretációját üdvözölhetjük ebben a műben.

A Szolnoki Művésztelep mesterei közül Deák-Ébner Lajost a “Patakban mosó nő” című festménye képviseli, mely érzékletesen jelzi, hogy mennyivel hitelesebb ábrázolások kerültek ki ebből az alkotói műhelyből, mint a századvégi népszínművektől ihletett festők műtermeiből. Bár az alföldi festők, a hódmezővásárhelyi Tornyai János, a Szentesen letelepedett Koszta József és az örök vándor Nagy István nem alkottak szervezett, egységes festészeti elveken alapuló művészeti alkotótelepet, munkásságuk mégis jól tükrözi azt a szilárd etikai magatartást mely a szegényparasztság életkörülményeinek szenvedélyes ábrázolásában szellemi kapcsot jelent közöttük. Tornyai “Népoktatás a tanyán” című festménye.

Koszta “Tanyá”-ja vagy “Kapáló nő”-je, illetve Nagy István “Legelésző bárányok” és “Dombos táj fákkal” című pasztellképei érzékeltetik ezt, a stiláris jegyeken felülemelkedő eszmei közösséget. Munkácsy munkásságának korai periódusa szolgált nekik is példaképül miként Pataky Lászlónak, akinek “Szekér két figurával” című műve jól tükrözi ezt a hatást. Rudnay Gyula “Lovasjáték” és “Bocskay fejedelem sátrában” című kisméretű olajfestményei is mély tónusú értékeikkel Munkácsy festői örökséget kamatoztatják. Magányos csillag volt a magyar festészet egén az egyetlen közösségbe, egyetlen festői csoportosulásba sem sorolható Mednyánszky László, akinek több műve is található a gyűjteményben, mint például a “Rügyező fák”, a “Téli táj”, a “Téli táj kereszttel” vagy a “Virágzó fa”. Ez utóbbi azon művei közé sorolható, mely a természeti környezet változó fényviszonyainak megörökítését célozza. A fák hálószerűen kibomló ágai pedig összefogják a kép térének szinte minden centiméterét, hogy az önnön természeti minőségüknél magasabb rendű kozmikus minőséget ily módon idézzék meg. (ld. galéria)

A modern francia piktúra hazai befolyását tanúsítják a posztimpresszionista stílusú Rippl-Rónai József olyan képei, mint a “Sárga kastély” vagy a “Női fej”. A “Sárga kastély” érdekes kompozíciós megoldásával hívja fel magára a figyelmet. A kastélyépület timpanonos középrésze foglalja el a szokatlan arányú képmező jobb oldalát, amelyet izgalmasan ellensúlyoz a képfelület bal szélén benyúló fa sárgás-zöldes lombkoronájának tömege. Ugyanezen modern francia törekvések hazai értelmezését illusztrálják Vaszary János “Teraszon”, “Pesti korzó” és a “Parkban” című Duffy-s vásznai, Czóbel Béla gazdag koloritú “Csendélet”-e, valamint Márffy Ödön “Cirkusz” című alkotása.

Megtalálhatjuk azonban a gyűjteményben Aba-Novák Vilmos két cirkuszi témájú alkotását is, a “Fellépés előtt”, valamint a “Gazdag Cirkusz” című képeket, melyek az életmű késői korszakának jellegzetes alkotásai. Mindkét mű meghatározó kompozíciós megoldása, hogy a képfelület középmezőjébe piros ruhás alakokat helyez el a festő.Kádár Béla: Nő gyümölccsel
Figyelemre méltó az a dekoratív hangvételű Kádár Béla-kép, a “Nő gyümölccsel”, mely méltán lehet dísze bármely gyűjteménynek. Az álló formátumú kép felső mezőjét egy összefont karral megörökített, fehér kendős nőalak tölti ki. A női arc, a vállak és a kezek minimális mértékű modelláltsága szoborszerűvé teszi a figurát, s ily módon kontrasztba állítja azt a kép előterében látható gyümölcsökkel, melyek megformáltságukban erős – már-már realisztikus hatású – plaszticitást mutatnak. Ezt a fajta kettősséget csak fokozza a gyümölcsöktől jobbra látható tört rózsaszínes, nagymintás textilmotívum, mely dekoratív síkszerűségével és szándékosan bizonytalan téri helyzetével végképp megakadályozza a szemlélőt abban, hogy a tér és az ábrázolt motívumok pontos, látványszerű leképzéseként tekintsen a műre.

Sajátos gyöngyszemek Szőnyi István finom lírájú kompozíciói, a “Kerítésnél”, a “Tájkép ökrösszekérrel” és a “Csónakok”. Látható azonban itt a konstruktivista szellemű Barcsay Jenőtől egy korai mű, a “Menekülés”, és a választékos koloritú Bernáth Aurél “Csónakázók” című képe is.
A Lucs-gyűjteményben látható mesterek munkássága a múltat és jelent összekötő híd az európai rangra emelkedett modern hazai piktúra számára, s méltó tájékozódási pont a képzőművészet egyik legváltozatosabb irányzatokat produkáló időszakában tájékozódni akaró érdeklődőknek.