A díszmagyartól a miniszoknyáig

Korabeli szabóműhelyeket, kalapos szalont és századfordulós próbafülkét is kialakítottak a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete házban az „Így öltözködött a szögedi nemzet, a szabóipar dicsérete” című tárlaton. Mindezek mellett több mint száz fotó és húsz korhűen beöltöztetett bábú érzékelteti a divat folyamatos változását.

Egy ember ruházata régebben is megmutatta viselőjének a társadalomban elfoglalt rangját. A szövet minősége, tisztasága, új vagy használt állapota, színe, szabása utalt az illető pillanatnyi anyagi helyzetére. Az öltözködés mindig feltörekvő volt, a lentebb lévők igyekeztek utánozni a mintaadó elit stílusát – mondja Katkóné Bagi Éva a viselettörténeti kiállítás rendezője. A 20. században beinduló tömegtermelés és konfekcióipar azonban a kevésbé módos rétegek számára is hozzáférhetővé tette a divat követését. Rövidesen mindenki ruhatárában megtalálható lett egy-két divatos holmi.

A szegediek az ünnepi öltözködésben sokáig a paraszt- és a polgári viselet elemeit használták tovább. A századforduló idején a szegedi belváros szinte minden utcájában létezett egy vagy több ruhakészítő szalon, de a külvárost is behálózták a kisebb-nagyobb szabóságok – sok száz iparosnak munkát és megélhetést biztosítva. A szabó szakmán belül különböző kategóriák léteztek: voltak úri szabók, készruhakészítők, vásározó szabók, egyenruhakészítők, gyári konfekciósok, divatszűcsük és papi szabók is. Napjainkban a szabóságok hanyatlásának, megszűnésének lehetünk tanúi. Az emberek a nagyáruházakban vásárolnak és a kevés megrendelő nem képes eltartani a magas rezsiköltséggel működő üzleteket. A csekély tőkével rendelkező szabók manapság inkább csak ruhajavításokra vállalkoznak.

A kiállítás anyagát Katkóné Bagi Éva az 1880-tól 1980-ig tartó időszakból válogatta. E száz esztendő viseleteinek bemutatásával szeretné megismertetni a szegedi divatirányzatok fontosabb állomásait a díszmagyartól a miniszoknyáig.