Kacor, kece, kisködmön

A szegedi Városi Múzeum a Somogyi-könyvtár berkeiben formálódott. A múzeum alapítás évének 1883-at tekintjük, a folyamatosan gyarapodó régiségtárban azonban csak néhány néprajzi tárgynak tekinthető tárgy – bokály, lőportartó – kapott helyet. A néprajzi tár létrehozása több mint két évtizedet váratott magára.

1905-ben Szeged városa 25000 korona államsegélyt kapott a „közönség múzeumának néprajzi osztállyal való kiegészítése céljából”. A segély felhasználására az akkori igazgató, Tömörkény István készített alapos tervezetet, amelyben irodalmi munkáiban is megörökített táj- és népismerete segítette. A szépíróként és újságíróként közismert igazgató a halászat, pásztorkodás, a kivesző iparok szerszámait, a malmok, paprikamalmok eszközeit, valamint a tanyavilág és a szegediek által benépesített délvidéki területek néprajzi jellegzetességeit- építkezését, viseletét, háztartási eszközeit, tárgyait tartotta kutatandónak. Fontos volt számára a szokások, a népdalok, népzene megörökítése is. A gyűjtemény létrehozásához három évre szóló tervet készített, melyben helyet kapott egy „fényképező kamra” beszerzése és a gyűjtés eredményét bemutató, nagyszabású kiállítás is. A gyűjtés 1906 nyarán indult meg, és 1908-ban megnyílt az a mai szóval raktárkiállításnak nevezhető néprajzi tárlat, amely több mint négy évtizeden át volt a szegedi múzeum egyik fő látványossága.

A néprajzi gyűjtemény az első három év alatt közel ötezer tárggyal gyarapodott, és Tömörkény István halálakor elérte a hétezret. A kezdeti időszakban Szász Gyula tanító valamint Móra Ferenc könyvtáros segítettek a gyűjtésben. Tömörkény jobbára a Szegedhez közeli falvakban és a tanyákon gyűjtött, míg Móra szülővárosából, Kiskunfélegyházáról hozott tárgyakat. Szász Gyula inkább a távolabbi, Torontál-, Csanád- és Békés megyei, valamint bácskai falvakat kereste fel. Számos jeles szegedi polgár és művész adományozott tárgyakat a néprajzi tár számára.

Tömörkény István halála után egy ideig Cs. Sebestyén Károly vette át a néprajzi tár felügyeletét, ebben az időben javarészt népművészeti tárgyak kerültek a gyűjteménybe. A második világháború után Péczely Attila népzenekutató, majd Nagy Dezső és Szabó Mátyás néprajzkutatók gyarapították a gyűjteményt. Elsősorban a jeles szegedi iparok: késes, papucsos, köteles mesterség szerszámkészletével, valamint bútorokkal , gazdálkodási eszközökkel gazdagodott ekkor a néprajzi tár. Péczely Attila számos népdalfelvételt is rögzített- akkor még fonográfhengereken. A gyűjtés területileg ekkor inkább Szeged környékére, illetve Csongrád megye területére korlátozódott. 1957-től Juhász Antal gondozta a gyűjteményt, több mint harminc éven át. Munkásságának évtizedei alatt az őrzött tárgyak száma megduplázódott, s az 1990-es évek elejére elérte a 15000-et.

Jelenleg közel 20000 tárgyat őrzünk a gyűjteményben. Legszebb tárgy együttesek: a dél-alföldi festett bútorok, a kisipari műhely együttesek (kékfestő, mézesbábos, papucsos, bognár, kocsigyártó, köteles, késes, fésűs, kalapos, bocskoros, gombkötő és paszományos mesterség szerszámai és termékei), a dél-alföldi paraszti viseleti darabok és ékszerek, valamint a megyebeli fazekas központok (Hódmezővásárhely, Makó, Szeged) termékei. A gyűjtemény jól őrzi a homoki gazdálkodás, a híres paprikatermesztés és feldolgozás és szőlőművelés eszközeit is. A játékok, hangszerek, a vallásos népélet és a szokások tárgyai szintén képviselve vannak a gyűjteményben.

A kiállítás ízelítőt nyújt a gyűjtemény sokrétűségéből, tematikus csoportokban. A halászat, pásztorélet, gazdálkodás, háztartás és a kisiparok szerszámai, termékei mellett helyet adtunk az elődöket és régi kiállítási enteriőröket bemutató archív fotóknak, az alapítás idejéből származó dokumentumoknak, valamint a gyűjtés száz éve alatt jelentősen megváltozott technikai eszközeit is bemutatjuk. Természetesen a tárlókban a címadó kacor, kece és a kisködmön is megtalálható.

Bárkányi Ildikó