Utazz a múltba! Szeged történeti állandó kiállítás (Vármúzeum)
A Vár állandó kiállítása több fontos történelmi eseményt mutat be Szeged múltjából: a látogatók megismerhetik az egykori szegedi vár történetét, a boszorkányperek és betyárok világát, valamint a Nagyárvíz pusztítását.
A régi Szeged és elfeledett vára
A látogató felütésként egy rövidfilmet nézhet meg a vár és a város történetéről, ezután a vendégeink egy idővonal-asztal segítségével merülhetnek bele a bővebb információkba. A falakon látható klasszikus tablók rövid információkat tartalmaznak a vár és az azt körülvevő város történetéről. A hajó végében tárgyak is reprezentálják ezt a történetet, az egyes korokat képviselve, rétegszerű elrendezésben.
Mérlegen a boszorkányok
A látogatók egy installáció segítségével kiállhatják a boszorkánypróbát: kiderül, hogy boszorkánynak bélyegezték volna vagy sem többszáz évvel ezelőtt. Emellett érdekes információkat kaphatnak a szegedi boszorkányperekről, a népnyelvben használt kifejezésekről és a boszorkányság néprajzi vonatkozásairól.
„Ezer betyár a pajtásom…”
A látogatók megismerhetik Rózsa Sándor életét, tetteit, megítélését, legendájának továbbélését. A betyárvilág néprajzi hagyományairól a falon elhelyezett tabló ad további információkat.
Ráday fenyítőháza
Egy börtön-installáció érzékelteti a szegedi várban működő börtön hangulatát. A börtön külső falát kis szekrények alkotják, melynek kinyitásakor az itt raboskodó betyárok képeit nézhetjük meg, de láthatunk itt meglepő tárgyakat is.
”Zúgva, bőgve törte át a gátot”
Ez az egység a város életét nagyban meghatározó árvíz eseményeit mutatja be. A víz betörését, a jótékonysági kezdeményezéseket, valamint az újjáépítést. A kiállítást egy különleges fal zárja, melyben buborékoló vízoszlop előtt láthatjuk az árvíz előtti és utáni Szeged térképét.
A térből kisétálhatunk a vár udvarára is a Tisza felé. Itt a teljesen felújított kőtárat nézhetik meg a látogatók, mely a múzeum felőli részre is kibővül a felújítás során. Itt újabb érdekes régészeti tárgyak, kőinstallációk fedezhetőek fel.
A kiállításhoz Audio Guide (hangos vezetés), ill. látássérültek részére akadálymentesített (audionarrált) Audio Guide szolgáltatás igényelhető.
Az Audio Guide szolgáltatásról bővebben: Audio Guide szolgáltatások.