Múzeumok, kiállítóhelyek

 

Szeged

• Fekete ház
• Kass Galéria
• Móra Ferenc Múzeum
• Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház
• Vármúzeum és kőtár

 

Fekete ház

A hazai múzeumi gyakorlatnak megfelelően Szegeden is először a régészeti, numizmatikai, és történelmi jellegű tárgyak együtt kerültek be a gyűjteménybe. Eleinte csak alkalomszerűen, adományozás révén kerültek be a múzeumba, ezeket a régészeti tárgyakkal együtt leltározták be. A várostörténeti jelentőségű tárgyak, pecsétnyomók, viseletek, céhzászlók is csak lassan gyarapodtak, tudatos gyűjtésükre nem gondoltak.

Az első világháború után, a frontról visszatértek számos olyan tárgyat, emléket hoztak haza, amely ott kint őket a városukra, Szegedre emlékeztette, vagy a háború viharában a haza védelmének szimbólumává lett. Ezeket a relikviákat 1918 őszén ünnepélyesen a városi múzeumra bízták. Ekkor az intézmény igazgatója, Móra Ferenc, a megnövekedett létszámú anyagnak külön leltárkönyvet nyitott (1918. dec. 6.).

A két háború közti időt általában úgy jellemezhetjük, hogy tudatos, célszerű rendszeres gyűjtés nem folyt. Az 1950-es évek elején a városi könyvtár és a múzeum különválása után megindult a gyűjtemény lassú fejlődése. 1955-ben nyitották meg az új elvek szerint készített várostörténeti leltárkönyvet. Döntő változást az 1978-as esztendő hozott, amikor a múzeumi szervezet módosítása révén létrejött a Történeti Osztály, amely magába foglalta a Történeti Gyűjteményt. 1980-ban az Osztály megkapta a Somogyi utca 13. szám alatt lévő Fekete házat gyűjtemény, kiállítás, kutatóhely céljára.

Az Osztály gyűjtési köre időben a későközépkortól napjainkig terjed. Tematikáját tekintve fontos feladata a várostörténeti anyagok gyűjtése és dokumentálása, a későközépkortól kezdve napjainkig tükrözve a megváltozott életmód okozta tárgyi világ átalakulását. Gyűjti a városban élt, vagy innen elszármazott jeles személyek anyagait – tárgyakat, dokumentumokat -, a városi munkásság kialakulásának, harcainak bizonyítékait. Gondot fordít Szeged ipari létesítményeinek, országos fontosságú gyárainak történetére, megkülönböztetett helyet biztosítva az építőipari munkások tevékenységének, a nagybirtokos cselédség életkörülményeinek föltárására.

A Történeti Osztály 1995-től kezdve önálló kötetben jelenteti meg munkatársai publikációit: Történeti tanulmányok, Studia Historica címmel.

 

Kass Galéria

A Kass Galéria 1985-ben nyílt meg Szegeden a Vár utcában. A galéria Kass János szegedi születésű, Kossuth-díjas, kétszeres Munkácsy-díjas, Érdemes Művész és Kiváló Művész munkásságát mutatja be.

Kass János 1946-ban végezte el az iparművészeti iskolát és keramikus mesterlevelet kapott. 1946-49 között az Iparművészeti, 1949-51 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója. 1951-ben szerzett grafikusi diplomát. 1967-től tanított az Iparművészeti Főiskola Grafikai tanszékén.

A Brüsszeli Világkiállításon 1958-ban ezüstérmet nyert, Moszkvában, Brnóban, Torontóban, Pozsonyban, Sao Paolóban, s a német és magyar „Szép könyv versenyen” kapott díjakat. 1966-ban, Lipcsében a könyvművészeti kiállításon „A világ legjobb könyve” díjat és aranyérmet nyert.

A Kass Galériában Kass János munkásságának olyan jelentős sorozatai kerülnek bemutatásra, mint a Kékszakáll, Az ember tragédiája, a Biblia, a Hamlet, s válogatott művek a Fejek sorozatból. A fenti alkotások mellett egyéni grafikái is helyt kaptak a kiállítótérben.

1991-ben a Galéria alapterületének kibővítését követően nyílt lehetőség arra, hogy időszaki kiállításokat is be lehessen mutatni. A Kass Galéria Szeged város tulajdonában és a Móra Ferenc Múzeum üzemeltetésében működik.

 

Móra Ferenc Múzeum

A szegedi múzeum létrejötte elválaszthatatlan a Somogyi-könyvtár történetétől. Somogyi Károly esztergomi kanonok az 1879-es árvízkatasztrófa után ajándékozta könyvtárát Szegednek. Első igazgatóvá 1882-ben nevezték ki Reizner János (1847-1904) városi főjegyzőt. Ő a könyvtárrendezés során, a folyosón elhelyezte saját érem- és régiséggyűjteményét is. A város újjáépítését irányító királyi biztosság (munkájának befejeztével) az intézménynek ajándékozta a város körüli földmunkák során napvilágra került érmeket és régészeti leleteket, ezzel megvetve a leendő múzeum alapjait.
A rendszeres gyűjtőmunka 1888-ban kezdődött. Az éremtár gyarapítása mellett megkezdődött a régészeti kutatómunka és a történelmi emlékanyag tervszerű gyarapítása is. 1896-ban létrejött a természetrajzi osztály. A millenniumi ünnepségeknek köszönhetően fölépült a Közművelődési Palota, mely a képtár kialakításához is lehetőséget nyújtott; így 1899-ben megnyílhattak az első kiállítások.

Tömörkény István (1866-1917) 1899-ben került könyvtári állásba, majd Reizner halála után lett az igazgató. A személyzet alacsony létszámából adódóan rendszeresen segítettek külső munkatársak a szakfeladatok ellátásában, így az 1908-ban megnyílt néprajzi tár megszervezésében Szász Gyula, tanító működött elsősorban közre. 1904-ben került az intézményhez Móra Ferenc (1879-1934), a természetrajzi tár rendezésére. E tevékenységen túl résztvett a néprajzi gyűjtésben is, de – mint múzeumi szakember – közismertté ásatásai révén vált. Igazgatósága alatt (1917-1934) tovább bővült a kiállítások száma, rendeződött a raktárak és a „laboratórium” (=restaurátor-műhely) helyzete. Ezekben az években lett a múzeum munkatársa Cs. Sebestyén Károly is, aki néprajzkutatóként és műtörténészként vált országos szaktekintéllyé. Móra halála után két évig megbízott intézményvezetőként dolgozott. Czógler Kálmán főreáliskolai tanár 1917-1936 közt félállásban a temészetrajzi gyűjtemény őre volt. Korszerű alapokra fektette a meglevő gyűjteményt, elkészítette az első szakleltárt. Az éremtár kezelője 1920-1936 közt Banner János középiskolai tanár, a későbbi régészprofesszor volt. A kettős intézmény utolsó közös igazgatója Csallány Dezső régész (1942-1949).

1950-ben a múzeumot különválasztották a Somogyi-könyvtártól; s ekkor vette fel Móra Ferenc nevét. Az önálló intézmény első igazgatója Bálint Alajos régész lett, akinek – többek közt – az épület két szárnyon történt kibővítése köszönhető. Az intézmény 1962 óta helyt ad a megyei múzeumigazgatóságnak is, melyet 1969-től 1997-ig Trogmayer Ottó régész vezetett. Ezen időszak egyik legnagyobb múzeumi fejlesztése az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark létrehozása volt, a megye összes múzeuma és múzeumi munkatársa közreműködésével. 1984-ban a Somogyi-könyvtár átköltözött a Dóm téren felépült új könyvtárépületbe.

A KözművelődésiPalota teljes építészeti felújítása során belső átalakítással lehetőség nyílt a JATE BTK Régészeti Tanszékének befogadására is (1987). Az 1990-ben befejeződött felújítások nyomán a múzeum épületében új állandó kiállítások nyíltak, munkatársaink önálló kutatószobákat kaptak, lehetőség nyílt modern restaurátor- és fotólaborok kialakítására is. Az intézmény mai legnagyobb gondja a felszaporodott számú gyűjteményanyag méltó elhelyezése, hiszen egyedileg beleltározott műtárgyaink száma 248950.

A Közművelődési Palotán kívül a múzeumhoz tartozik a Fekete-ház, a Kass Galéria, és a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház is.

 

Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház

1987. augusztus 1-jén nyílt meg Szegeden a Bécsi körút 11/a szám alatt a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház. A felújításra szoruló épületet Varga Mátyás díszlettervező művész megvásárolta, s Tarnai István Ybl-díjas építész tervei szerint felújították. A kiállítás berendezése után Varga Mátyás a kiállítóházat Szeged városának ajándékozta, amely azóta is a város tulajdonában, s a Móra Ferenc Múzeum üzemeltetésében működik.

A Szegedi Szabadtéri Játékokra érkező közönség teljes képet kaphat itt a szabadtéri játékok történetéről és Varga Mátyás díszlettervezői munkásságáról.

A háromszintes kiállítóház közel 300 m2-es területén Varga Mátyás hat évtizedes munkásságának bemutatásán keresztül a magyarországi színháztörténet egy jelentős szeletéről alkothatnak képet a látogatók. Az intim belső udvar felől nyitott folyosón jutunk a kiállítóház alsó szintjére. A folyosót harmincas évekbeli plakátok díszítik. Az első kiállító teremben Varga Mátyás díszletterveinek kronológiai, részben hangulati, érzelmi elvekkel kialakított bemutatóját találjuk. A következő szinten az Országépítő címet viselő murális kerámia Kós Károly előtt tiszteleg, s további színdarabok díszleteinek elemeit, plasztikus kerámiakompozíciókat és díszletterveket találunk itt. A tetőtéri legfelső szinten Varga Mátyás – ma már történeti dokumentum értéket is képviselő – grafikái láthatóak.

 

Vármúzeum és kőtár

Szeged középkori vára a Maros és a Tisza találkozása alatt, a vízjárta területekből kiemelkedő szigetek egyikén épült. A római korban itt lehetett a Ptolemaiosz említette Partiszkon nevű település. A rómaiak ezen a helyen a Kr. u. 2. században útállomást létesítettek. Ennek nyomai a várbontáskor kerültek elő: többek között egy márvány császárportré, és egy feliratos kő, amelyet a császári futárposta parancsnoka állíttatott. 

A népvándorlás-, a honfoglalás-, majd Árpád-korban valószínűen a régi római maradványokat ugyancsak katonai célokra használhatták, hiszen a fontos tiszai átkelőhelyet, az Erdélyből a Maroson szállított sót és annak átrakodó kikötőjét sohasem lehetett katonai felügyelet nélkül elképzelni. Állandó vár építésére csak a tatárjárás után, a 13. század második felében került sor. Falai között a középkorban csaknem minden királyunk megfordult. Többször adott helyet az országgyűlésnek is.

A mohácsi csata és Buda elfoglalása után, 1526-ban a visszavonuló török seregek a várost a várral együtt feldúlták.  1543 farsangján a vár szinte ellenállás nélkül jutott újra török kézre, ezúttal 143 évre. Az 1686-ban felszabadított vár külső képét császári hadmérnökök felméréseiből, rajzairól, és egy 1709-ben készült festményről, a máriacelli kegykép hiteles ábrázolásából ismerjük. Ezek mindegyike egy szabálytalan négyszög alakú, négy saroktornyos téglavárat ábrázol. A vár épületeit piros tetőcserép fedte. A nagy kiterjedésű téglaerődítmény túlnyomó része középkori eredetű volt.

A középkorban még minden fő égtáj irányában kaputornyok védték a Szolnok, Buda, Temesvár, Pétervárad felé nyíló kapukat. A török uralom alatt az északi és keleti (Tiszára néző) kapukat befalazták, a nyugati, budai kaput gyalogosbejáratra szűkítették. A mai Roosevelt tér területét felölelő elővárral védett déli kaputorony volt az egyetlen bejárata.
A vár belsejében, a középkori épületek közül a két legjelentősebbről maradtak fenn ismereteink. A római falak felhasználásával épített, emeletes Árpád-kori Palota a mai Vár utca és Deák Ferenc utca sarkán állt. Lovagtermét dongaboltozat fedte, ülőfülkék és román stílusban faragott lábazatokkal és fejezetekkel díszített oszlopok tagolták. Külső falsíkját fehér, sárga és fekete dőlt négyzetekből álló festés borította.

Az udvar közepén állt az impozáns gótikus vártemplom – Dugonics András szerint – Szent Erzsébet temploma. Gótikus támpillérekkel megerősített épület volt, északi oldalán sekrestyével, déli oldalán mellékkápolnával, melynek gótikus csillagboltozata a feltárások során vált ismertté. Többemeletes karcsú tornya az északi oldalon emelkedett. A templom jelenlegi adataink szerint a 14. század közepén épült.

A várbontás és az utóbbi évek feltárásai során előkerültek azok a csipke finomságú kőfaragványok, melyek a bejáratot, az ablakokat és a templombelsőt díszítették. Ma ezek a faragványok, melyek a középkori Szeged európai rangú építészeti színvonalát bizonyítják, a vármaradvány Tisza felőli udvarán létesített kőtárban láthatóak. A 18. század elején a várparancsnokság a templomot lebontatta.

A vár egy részét a 18. század végén börtönné alakították át, amelyben 1848 előtt olasz hadifoglyok, majd a dél-alföldi betyárvilág felszámolására kiküldött Ráday Gedeon királyi biztos befogott betyárjai, – köztük Rózsa Sándor is – raboskodtak. 1876 és 1882 között az egész erődítményt, az Alföld legnagyobb középkori eredetű téglavárát lebontották, a ma is álló barokk-kori, úgynevezett Mária Terézia-kapu kivételével. 

A vármaradványt 1999-ben tetővel fedték be. A városfelőli oldalán, az egykori kapu lebontott homlokzata helyén felépítették a múzeumi kiállító- és raktárhelyiségek fogadó-, kiszolgáló egységeit magában foglaló tömböt.

Az építkezések megindulásakor került elő a gótikus vártemplom északi fala. A templombelsőből és a templom körüli temetőből eddig mintegy hétszáz középkori temetkezés került elő, ami Szeged első régészetileg megismert középkori temetője. A sírok a több száz éven át tartó folyamatos temetkezések miatt szorosan egymás mellett, illetve egymás fölött fekszenek a feltárás pillanatában, szinte „tömegsírként” hat a látványuk. Ez azonban csak a látszat, a középkorban is létezett meghatározott temetkezési rend, a sírok rendszerben, sorokban helyezkedtek el. A folyamatos utántemetések miatt azonban a föld alatt szinte kaotikus zsúfoltság alakult ki a sírok egymásra rétegződésével.

Előfordulnak egyes, és kettős temetkezések, valamint egy-egy család több nemzedékét magában foglaló közös sírboltok, téglából épített családi kripták is. Gyakran találunk a sírokban az elhunytak viseletéhez tartozó gombokat, ruhakapcsokat, ruha- és övdíszeket, fülbevalókat, valamint pénzérem-mellékleteket. Bár a keresztény rítus szerint eltemetettek esetében a túlvilági útra szánt mellékletadás pogány szokása tiltott volt, a XIV. században itt is feltűnő kunok sírjaiban gyakran találunk egyéb tárgyakat is a sírokban.

A felfedezéssel Szeged egyik legfontosabb középkori műemléke válik láthatóvá. Igaz, a több évi munkával a templom épületének csak nyugati felét tárhattuk fel. Ha a feltárás folytatódik, és az előkerülő falak bemutatására lehetőség nyílik, a Dömötör-torony és az alsóvárosi templom mellett, Szeged egy harmadik középkori műemlékkel büszkélkedhet.

                                                                                                                      Dr. Horváth Ferenc
régész