Több mint 23 ezren tekintették meg a Csongrád megyei Csontváry-kiállítást, így a rendkívüli tárlat 2011 legfontosabb dél-alföldi kulturális programjává nőtte ki magát. Honlapunkon megtekinthető a kiállítás virtuális változata.

A Csontváry virtuális túra a képre kattintva indul el.

 

Elbúcsúzott Csongrád megyétől Csontváry Kosztka Tivadar: a kiemelkedő jelentőségű kiállítás december 22-én bezárta kapuit. A tíz hét alatt 23 363-an látták a több mint négy és fél milliárd összértékű kollekciót a Móra-múzeumban és Szentesen. A Csontváry teljes munkásságát bemutató kiállítás a kiemelkedő sikernek köszönhetően bekerült a Móra Ferenc Múzeum leglátogatottabb tárlatai közé, valamint 2011 legfontosabb dél-alföldi kulturális programjává vált.

Látogatóink véleménye a kiállításról

Jo Indekeu belga nagykövet Fogas Ottó megyei múzeumigazgatóhoz írt levele:

„Tisztelt Igazgató ùr !
Ezùton szeretném Önnek megköszönni, hogy november 16.-àn, Szeged vàrosàban tett làtogatàsom soràn fogadott engem a Móra Ferenc Mùzeumban.
Nagyon hàlàs vagyok, hogy az Ön idegenvezetése melllett ismerhettem meg a mùzeumukban kiàllított Csontvàry képeket.
Kérem, tisztelt Igazgató ùr, fogadja őszinte nagyrabecsülséem kifejezését.

Jo Indekeu
Belgium nagykövete”

 

Soltész Miklós, Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkár üzenete:

„Csodálatos érzés azt tudni, hogy ilyen művészek gazdagítják a magyar kultúrát, mint Csontváry Kosztka Tivadar. Gratulálok a Móra Ferenc Múzeum vezetőinek, hogy ilyen magas színvonalon szervezték meg ezt a tárlatot. Mindenkinek ajánlom, szánjon rá időt. Nagy élmény!

Soltész Miklós államtitkár”

 

 Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének gondolatai:

„Csontváry Kosztka Tivadar azok közé az alkotók közé tartozik, akiért
érdemes az ország bármely pontjába elzarándokolni. A XX. század
stílusirányzataival keveredő káprázatos színvilága teszi teljesen
egyedivé és végtelenül magával ragadóvá máig lüktető munkásságát.”

 

Trogmayer Ottó nyugalmazott múzeumigazgató gondolatai:

„Móra Ferenc számunkra egy igazodási pont a maga életpályájával. Móra emlegette azt, hogy a múzeum nem kocsma, ahová rendszeresen betérnek az emberek, de a múzeum még csak nem is templom, ahova hetente menni kell. A múzeum múzeum, ahova időnként érdemes ellátogatni. Amikor viszont olyan nagyszabású kiállítás látható, mint most az új múzeumvezetés által megszervezett Csontváry-tárlat, akkor ott kell lenni és részese kell lenni az élménynek. A Csontváry-kiállítás híreinek köszönhetően ismét sokat lehetett hallani a szegedi múzeumról, ennek különösen örültem.”

Bejegyzések a kiállítás vendégkönyvéből:

„Egy csodálatos tehetség lebilincselő alkotásait láttam. Telve energiával megyek haza. Köszönöm a kiállítást!”

„Csodálatos! Nagyon jó a megvilágítás és a kiállítás tágassága is jól hat a képek élvezhetőségére! E. Ági, Solymár”

„A Magányos cédrus előtt ücsörögni és csak nézni! Feledhetetlen élmény! Sz. Dóra és családja”

„A következő gondolat jutott eszembe a kiállítás során: az erők megszelidítéséből csodák születhetnek (állván a Magányos cédrus előtt). Bella”

„Nehéz szavakkal megfogalmazni, hogy mi az az erő, ami Csontváry képeiből árad és áthatja a nézők lelkét is. Köszönjük a kiállítást, a csodát. B. Erika”

„Perzselő színek, hangulatos tájképek, képzeletbeli utazás… Nagyon köszönjük, hogy elhozták a kiállítást! GKM”

 

A Teremtés fensége Csontváry művészetében

Sárkány József, a kiállítás kurátorának írása Csontváryról

Csontváry Kosztka Tivadar a magyar festészet egyik legnagyobb alakja. Közel negyven éves volt, amikor festeni kezdett.  Égi hang hallatán, isteni sugallatra határozta el, hogy festő lesz, „nagyobb Raffael-nél”. Rendkívül tudatosan készült a feladatra. Patikus volt Észak-Magyarországon, s a jól menő üzletét bérbe adva teremtette meg az anyagi feltételeket az új életéhez. Az iglói iskola szertárában fellelt kitömött madarak lettek első modelljei. 1894-ben iratkozott be a Müncheni Képzőművészeti Akadémiára, szénrajzai ennek az időszaknak az értékes dokumentumai. Rövid ideig vett részt szervezett képzésben, hamarosan a saját útját járta.

Csontváry magányos, életében meg nem értett művész volt, aki megszállottan kereste a Teremtő evilági lenyomatait. A természet és a történelmi múlt csodáiban egyaránt az isteni akarat megnyilvánulásainak a jeleit érzékelte, például a Tátra égbe szökő hegyvonulataiban, melyek kopár, csipkézett gerince, lágy tésztaként felgyűrt, majd megdermedt sziklái csak úgy a teremtő energia nyomait mutatták számára, mint a Baalbek templománál található monu-mentális „áldozati kő”, amely – elgondolása szerint – a Napistent szolgálta.
Felfogása szerint nem csak a koncentrált erő, de az energiával telt szépség is az isteni jelenlétet hirdeti. Ezt vélte megtalálni Nápolyban, a Vezúv tövében, s ezért utazott Szicíliába, az Etna közelébe. Ebből a gondolatból született meg a „Castellammare di Stabia című kép is, amelyen a nápolyi öböl hatalmas ívben feszülő kéksége, a part menti színes házak füzére, s a háttérben füstölgő (élő!) Vezúv alkot összezáruló, feszes egységet.
Csontváry hitt az őselemek szimbólumértékében, ezért vált kiemelten fontos motí-vummá képein a víz, a tenger, a Hold, továbbá a tűz, a vulkán, és a Nap. Több művén együtt is szerepelteti őket. Például a Tátra lángnyelvként lobogó bércei közé süllyedt völgyben bővizű patak fodrozódik, a jajcei és a schaffhauseni vízesés fehéren tajtékzó habjai fölött szivárvány ível, s szivárványos sávok ragyognak fel a Nápolyi öböl kőfalán visszaforduló hullám ívében is.
De nem csak a Nap tüze, az éjszaka sejtelme is vonzotta. A Hold varázslatos, álomsze-rű jeleneteket előidéző hatását több ízben megörökítette képein. Az „Esti halászat Castellammaréban” vagy a főművek közé sorolandó „Sétakocsikázás újholdnál Athénben” című művek bizonyítják, hogy Csontváry a finom árnyalatoknak is a mestere volt. Feltűnő egyébként, hogy a Hold mily’ gyakran jelenik meg a kompozícióin, s hogy’ megragadta a képzeletét a mesterséges fény játéka! Esti, éjszakai városképei közül szép példái ennek a „Villanyvilágította fák Jajcéban” és a „Jajcei villanymű éjjel”című festmények.
Csontváry palettájáról fantasztikus gazdagságban áradnak a színek, a víz például egy-szer hidegen zöldellő kék, mint a jajcei sziklákon lezubogó folyó, máskor melegen mély sö-tétkék, mint a tenger a Nápolyi öbölben vagy Szicília partjainál, olykor meg finom türkiz-zöld, mint a folyó a „Római híd Mostarban” című festményen. (Ahol ugyan nem a rómaiak, hanem a törökök által épített 16. századi híd köti össze a Neretva két partját.)
A víz, mint a keresztény hit forrása, maga is szimbólumhordozó elem. A Mária kútja Názáretben című képen a jelképértékű forrást látjuk, melynek vizét hasas, nyújtott testű kor-sókban viszik a fejükön távoli házukba a gótikus kecsességgel hajladozó asszonyok. A rene-szánsz tisztaságú kompozíció középpontjában aranyló hajú, kékeslila-vörös ruhájú Istenanya ül, karjában a gyermekkel.  
A víz a központi motívuma „Az Olajfák hegye Jeruzsálemben” című festménynek is. A középtengelytől balra csúsztatott templomtorony helyzeténél fogva kompozíciós feszültséget teremt, amit tovább erősít az ugyancsak elcsúsztatott főmotívum, az előtérbe komponált, galambokkal körbevett medence. Megint csak egyértelműek a szimbólumok: a víz az élet, a galambok a Szentlélek (Isten) jelképei, a domb alakúra formált teljes látkép pedig az Olajfák hegyére utal, Jézus szenvedéstörténetének, illetve a megváltásnak a helyszínére.   
Csontváry műveiről sugárzik az alkotás öröme, a festés önfeledt élvezete. Fantáziája rendkívül gazdag, képfelületeit varázslatos részletekkel hinti tele. Főleg a nagyméretű kom-pozíciók apró részletei adnak változatosan gazdag információkat a tájról anélkül, hogy az egységet megbontanák. E részletek szinte kalandra hívják a nézőt, a felfedezés öröméért cse-rébe.
A festett felületek fakturális gazdagsága és a finom kidolgozottság teszi rendkívülivé a Magányos cédrus című, emblematikus erejű művét is. A Libanonban festett kép kompozíciója a komplementer színek kontrasztja által válik feszessé, valamint attól, hogy a hegygerincen magányosan álló, az évszázadok viharában megtépett, öreg cédrust a festő az aranymetszés tengelyébe helyezte. A képet Csontváry rejtett önarcképeként is értelmezhetjük, a magányos művészsors megjelenítésként, ám emellett a mű az életfa motívumot is magában rejti. Hiszen az ezer éves fák egyben tanúk is, „akik” végigkövették őseink születését, s átélték az emberi-ség történetét – amelynek szellemi fókuszát a görög-római kultúrkörre, földrajzi középpontját pedig a mediterrán vidékre helyezte a művész.
Ezért járta be Dalmáciát, Boszniát, Dél-Olaszországot és Szicíliát, ezért ment tovább Athénbe, Kairóba és Alexandriába, s ezért időzött hosszasan a Közel-Kelet országaiban, hisz’ a cédrusok földje volt műveinek egyik legfőbb ihletője.
Csontváry mindemellett népe gyökereit és eredetét is kutatta, ami szinkronban állt a kor divatjával. Szándékai azonban mélyebbek voltak puszta kíváncsiságnál, hiszen ő az embe-riség alapkérdéseire kereste a választ: honnan jövünk, mi dolgunk a világon, hova vezet az utunk?
Csontváryt nem csak az utókor tartja elhivatott művésznek, ő is annak tartotta magát. Ezt bizonyítják élete utolsó évtizedében, már részben bomlott elmével írott feljegyzési és a királyhoz írott feliratai. Saját elhivatottságába vetett hitét tükrözi a „Marokkói tanító” portréja is, amely önnön karakterjegyeit hordozza. A téma önmagáért beszél: a pusztában sivatagi vándorokat tanító magányos próféta alakjával Csontváry önmagát azonosítja.
Elismerés nem adatott neki életében, s erre még halála után is évtizedeket kellett várni. Utolsó festménye, a „Tengerparti sétalovaglás” békés, mesebeli tájban bukolikus hangulatú, árkádiai jelenetet ábrázol, egy álomképet, amely ragyogó színeivel, a kompozíció nagyvonalú eleganciájával, s egyben az életmű betetőzésével a XX. század legnagyobb alkotóinak a sorába helyezi őt.
Csontváry festészete a magyar és az egyetemes művészet kétségbevonhatatlan értéke, képein úgy mutatja fel a teremtés erejének fenséges erejét és szépségét, hogy közben az embe-riség kultúráinak sokféleségét is összeköti.

Sárkány József
a kiállítás kurátora

 

 A kiállítás létrejöttében közreműködtek: