A középkori Szeged újabb faragott kövei

2007. március 22.

A szegedi kőtár magvát a legutóbbi időkig az a több mint 2000 darab, a középkori vár lebontásakor, 1881-1882-ben megmentett román-kori, gótikus és reneszánsz faragvány jelentette, amelyeket egy helyi építőmester, Kovács István egyenként, saját pénzén vásárolt meg a várbontást végző munkásoktól. Az értékes gyűjteményt azután 1888-ig saját házában őrizte, amikor is az akkortájt megalakult Városi Múzeumnak ajándékozta.

Hosszú idő elteltével, az elmúlt évben végre ígéretesen beindult „városi régészet” Szegeden egyre-másra rukkol elő a már régen várt eredményekkel. 1999-ben, a múzeum mögött árválkodó barokk-kori vármaradvány modernizálása során, amikor nem kis paradoxonként megelőző feltárás nem előzte meg az építkezést, a munkák megindulásakor előkerült a középkori vártemplom északi fala.

Azóta több-kevesebb rendszerességgel, az utóbbi három évben a Csongrád Megyei Önkormányzat, Szeged MJV Önkormányzata és a kulturális kormányzat (NKA) támogatásával tervszerűen folyt a templom feltárása. A legnagyobb meglepetést a templom déli oldalkápolnájának még a török-korban, helyben beomlott, gótikus, faragott kőbordás boltozata jelentette, melynek jelentős részét szinte kőről-kőre sikerült feltárni. A faragott, 15. századi homokkő borda-tagokból jól rekonstruálható az egykori csillagboltozat szerkezete.

A gótikus boltozati bordákon túl, áttört, mérműves ablakkeret-töredékek, oszloplábazatok és fejezetek, nyilásbéllet-töredékek sokasága látott napvilágot. Még a régi kőtári reneszánsz darabokat jól kiegészítő szima-tagos ablakkeret-töredékek is előkerültek. A „vezérleleteket” egy 14. századi vésett alakos, feliratos sírkő és a festett, liliom és folyondármintás Anjou-kori oszloptöredékek jelentették.

A templom feltárt része több mint húsz méter, eredeti hossza megközelíthette a hatvan métert.

Az elmúlt hónapban újabb meglepetés következett. A Vörösmarty és Deák Ferenc utca sarkán, a volt Juhász Gyula Művelődési ház pincéjében megelőző feltárás során előkerültek a középkori téglavár északi és nyugati falának részletei, valamint az északnyugati saroktorony mintegy másfél méter magasan álló robosztus falai. Az alsóvárosi ferences templom, a Dömötör-torony, a vízitorony alapjai és a feltárás alatt levő gótikus vártemplom után Szeged ezzel egy újabb középkori műemlékkel gyarapodott. Sajnos a bemutatásra nincs lehetőség, csak az ügyészségi irattár padozatában tudjuk majd a falak és a saroktorony vonalát egy kedvezőbb kor számára pontosan megjelölni.

A saroktorony feltárásával párhuzamosan ugyancsak váratlan leletek bukkantak elő a Roosevelt tér délkeleti sarkán, a Tömörkény István Gimnázium udvarán. Egy új épületszárny alapozását megelőző próbaásatás ugyan csekély eredménnyel zárult a múlt év nyarán, a decemberben megindult alapozási munkák azonban egy 18. század végi téglakerítés alapozásából a várbeli templomban előkerült példányokhoz hasonló boltozati bordákat hoztak a felszínre.

A megindult leletmentés további bordatagok, nyíláskeretek darabjait eredményezte. Felmerül a kérdés: az újonnan előkekerült gótikus faragványok vajon a lebontott vártemplom építőanyagként széthordott kövei lehettek-e, vagy más, eddig ismeretlen 14. századi épülethez tartozhattak. Az utóbbi gyanút látszik erősíteni egy ettől nem messze, az Oskola utca közelében gázvezeték fektetése közben talált kapubéllet darab, valamint egy jól megalapozott feltevés is. Máté Zsolt építész doktori disszertációjában matematikai megfontolásokra alapozott modellel és hagyományos topográfiai eljárások egybevetésével rekonstruálta Szeged 1879-es árvíz előtti településszerkezetét.

Ennek során arra a következtetésre jutott, hogy a mariánusok – a későbbi konventuális minoriták – temploma és rendháza a Palánk városrész (középkori belváros) északi részén, a vár déli főkapujával szemben, a mai Oskola utca – Roosevelt tér déli házsora, és a Tisza vonala által körülhatárolt tömbben (az 1546-os török defter egyik, Boldogasszony megjelölésű mahalléja) lehetett.

1578-ban a török kincstár áruba bocsátotta a Palánk-beli romos épületeket és üres telkeket. Többek között „a kolostornak nevezett kőépületet, melyet egyik oldalról az országút, másik oldalról egy templomrom, a harmadik oldalról pedig a Behram zaim által megvásárolt kőházak határoltak”. A kolostorhoz barátlakások csatlakoztak „amelyek egyik felől a kolostorral, másik felől az országúttal, a harmadik oldalról pedig a romos templommal, Musztafa udvarával és egy üres telekkel voltak szomszédosak”.

A leírás, ha valóban az említett tömbre vonatkozik, nagyban megerősíti egy további középkori templom és kolostor létezését Szegeden. Talán ez volt az a „szép ferences templom” amelyben Bertrandon de la Brocquiére a „kissé magyaros” istentiszteletet hallgatta 1433-as utazása alkalmával, s most ennek kövei kerülnek elő lépten-nyomon az építkezések során. Hogy az újonnan előkerült leletek esetében erről, vagy a vártemplom szanaszét hordott köveiről van-e szó, arra a későbbi vizsgálatok adnak majd választ.

Annyi bizonyos: az új régészeti eredmények, az előkerült faragványok tovább erősítik Entz Géza 1965-ben, a szegedi kőtár rendezése kapcsán megfogalmazott véleményét: „…az Alföld városai között, a középkori Szeged építészeti szempontból is első, ahol a központi hatalom támogatásával az akkori ország legmagasabb színvonalához kapcsolódó művészet és műveltség virágzott.”

Dr. Horváth Ferenc
régész
a Móra Ferenc Múzeum megbízott igazgatója