Aktok a művészetekben – Művészet az aktokban

Az emberi test megörökítésének kultikus igényéből született meg az ábrázoló művészet. A barlangrajzokon megjelennek a mindennapi élet eseményei, a létfenntartás erőpróbáival szembesülő harcos, a zsákmányért küzdő vadász. „… végre is az ember áll legközelebb az emberhez s az ember érdekli leginkább az embert” – mondja Lyka Károly, de a többnyire ismeretlen szobrászok keze nyomán csakhamar emberi alakot öltenek az istenek is. Szellemi értékekkel párosuló fizikai tökéletességük kőből, terrakottából mintázva, vagy bronzba öntve, később márványból faragva jelenik meg. Hibátlan anatómiai tudással megformált testük látványa, mozdulataik kiegyensúlyozottsága és harmóniája eleve magasabbrendűségüket sugallja, alkotójuk ezért nem érzi szükségesnek, hogy testüket ruharedők mögé rejtse.

A középkor, különösen a romantika, a szépség és általában az ábrázolás minőségét és jelentőségét transzcendentális értékeket hordozó tartalma szerint ítéli meg. A „biblia pauperum” az egyszerű, írástudatlan ember számára is érthetően fogalmazza meg freskókon és domborműveken az Ó – és Újszövetség eseményeit, ahol a résztvevő személyek saját koruk viseletét hordják. A meztelenség ábrázolása tekintetében legfeljebb Ádám és Éva bűnbeesés utáni fügefalevél – öltözékének megjelenítése képez kivételt. Az egyházi művészet vezető szerepe egészen a reneszánszig töretlen. A klasszikus görög és római művészet talaján álló „újjászületés” érdeklődésének középpontjába újra az embert állítja, legyen akár hétköznapian egyszerű, akár kiemelkedő, vezető személyiség, hős vagy tudós, polgár vagy király. Az antik művészetből merített tárgyak, alakok s az ezekből alkotott allegóriák, szimbolikus jelenetek szereplői – előképeikhez hasonlóan – gyakran szintén nélkülözik az öltözetet.

Az ókori görög és római műalkotások tükrözte szemléletmód a XIX. század folyamán is érezteti hatását. Ha a magyarországi vonatkozásait szemléljük, nyilvánvaló, hogy a kiterjedt latinos műveltséggel párhuzamosan a képzőművészetben változatlanul hangsúlyosak a mitológiai eredetű témák, olyannyira, hogy a nemzeti nyelv, irodalom és művészet „egyenjogúsítására” irányuló reformkori törekvések programjában kiemelten szerepel a hazai tájak népszerűsítése, a nemzeti kiválóságok arcképe megfestésének /megmintázásának/ szorgalmazása. A két tendencia egymás mellett, olykor összefonódva érvényesül.

Ferenczy István Pásztorlánykája a „szép mesterségek kezdetét”, a művészet keletkezését szimbolizálja. A görögös redőkbe rendezett ruha félaktot takar. Kölcsey – a Himnusz költője – szobrásznak viselete a klasszikus ókort idézi: tógát és sarut hord, – kezében irattekercset tart. Csokonai Vitéz Mihály képmásán a költő homlokát az antik hősök és istenek babérkoszorúja övezi.

Az akt – ábrázolása a historizmus idején is a korok és századok fölé emelkedő örök értékeket, a klasszicitást szimbolizálja. Nem véletlen tehát, hogy Strobl Alajos 1905-ben, Jókai Mór emlékszobra első változatának tervezésekor az íróról aktot mintázott s csak évekkel később kényszerült művét magyaros, zsinóros kabátba felöltöztetnie, hogy köztéren felállítható legyen.

A XIX. – XX. század fordulóján a szecesszió fellazítja a klasszicizmus hűvös egyensúlyát – a körvonalak megmozdulnak, hullámzanak; fantasztikus, látványos díszítőelemek, virágok, levelek, indák oldják a plasztika kiszámított egyensúlyát és látványosság lazítják a festmények gyakran túlságosan is kötött mondanivalóját.

A XX. században Magyarországon számos művészeti törekvés él meg egymás mellett – a nemzeti hagyományokat felújító alföldi iskola, a Nyolcak az avantgarde kezdeményezéseikkel, az impresszionisztikus és neo – impresszionisztikus látásmód képviselői, a római iskola stb. – az aktábrázolás azonban mindegyik irányzat megközelítésében szerepel, mégpedig – ismét Lyka Károly kifejezésével élve – „a legkülönbözőbb jogcímeken és állneveken”. Az életfunkciók fürdés, mosdás, alvás, ébredés – ábrázolása, az egyes tulajdonásgok és élethelyzetek megjelenítése, érzelmi állapotok tolmácsolása mind lehetőséget nyújtanak és alkalmat kínálnak a meztelen emberi test ábrázolásának műalkotás rangjára történő emelésére.

Elsősorban szobrászok számára nyújt kimeríthetetlen forrást az emberi test – az akt – megmintázása, a mozdulatsorok formarend variációinak végtelen száma miatt.

„Az akt művészi megoldása… sokféle, mert a művészet személyhez kötött, egészen szubjektív. Két merően eltérő művészeti irányt képviselő művész egymástól teljesen eltérő művei egyenlő értékűek lehetnek… az akt művészi felfogása magában a művészben gyökerezik” – írja Lyka, a művészettörténet – írása doyenje – s ennek a kiállításnak egyik célja e gondolatsor illusztrálása.