A KIÁLLÍTÁS MEGSZŰNT.

Az új állandó Móra kiállításról, a Móra Rengetegről ITT tudhat meg többet.

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.): író, újságíró, régész, könyvtár- és múzeumigazgató. Tanulmányai befejezése után előbb tanárkodott Felsőlövőn, majd 1902-től a Szegedi Napló újságírója lett. 1904 novemberében került segéd könyvtárosnak a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeumba, amelyet 1917 júliusától igazgatott. Közben 1913-tól a Szegedi Napló főszerkesztője lett. Kedvelt tárcaíróvá a Világ és a Magyar Hírlap hasábjain vált.

Móra nem vallotta magát tudósnak, csak érdeklődő laikusnak. Érdekelte a természetrajz, az irodalom, a néprajz és a régészet is. 1897-1900 között Budapesten a Kir. M. Tudományegyetem hallgatója, a biológia volt a „tanult tudománya”. Majd tanulmányait félbehagyta, és földrajz-természetrajz szakos tanári alapvizsgát tett. Amikor Tömörkény István, a szegedi „kultúrpalota” akkori igazgatója maga mellé vette a „nagyablakos házba”, első feladata a kultuszminisztertől ajándékba kapott, 11.588 darabból álló csigagyűjtemény rendszerezése volt. 1907-ben természetrajzi tankönyv megírására kérték fel. Emellett természetrajzi írásait cikkeibe, novelláiba, regényeibe és gyermekmeséibe szőtte bele.

A szegedi múzeum néprajzi osztályának megszervezését 1905-ben határozta el a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége. A néprajzi gyűjtemény gyarapítása céljából 1906-1907 folyamán több alkalommal végzett néprajzi gyűjtést Kiskunfélegyházán és környékén, amely során közel 900 tárgy jutott a múzeumba: többek között édesapja szűcsszerszámait, fésűs eszközöket és cifra kontyfésűket, menyasszonyi ládákat és viseleti darabokat vett fel a múzeumi leltárába. A gyarapodás eredményét néprajzi kiállításon mutatták be. 1907 végétől megritkultak kutatóútjai, mivel a gyűjtemény gyarapítása már nem volt olyan sürgető.

Az ásatásokba először 1905-ben kóstolt bele, amikor Tömörkény István maga helyett kiküldte a röszkei Feketeszélre avar sírok feltárására. Nem volt egészen járatlan a történeti tudományokban, hiszen az egyetemen görög művészettörténetet és keresztény régészetet is hallgatott. 1907-1914 között a Zentával átellenben lévő csókai Kremenyákon ásott, ahol közel 7000 m2 területen népvándorlás kori telepek és sírok mellett teljesen feltárt egy újkőkori települést is. Ásatásának eredményeire felfigyelt az európai régészet, és Gordon Child, a neves brit régész is Szegedre jött a leletek tanulmányozására.

1907-1934 között Csongrád vármegyében közel száz lelőhelyen ásatott, de Torontál, Csanád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Békés megyék területére is elkalandozott. Mindezek ellenére sokan amatőrnek tartották, leginkább azért, mert nem volt szakirányú végzettsége. 1908-ban Kolozsváron elvégzett egy tanfolyamot, ami abban az időben hivatalosan is elegendő volt a régészeti munka folytatásához. Ásatási és dokumentálási módszere a tanfolyamon elsajátított modernebb módszerek hatására pontosabb lett. Az ásatások során a sírok bontása közben tett megfigyeléseiről pontos feljegyzéseket, a leletekről rajzokat készített és fotóztatott is. Ásatásáról készült az első régészeti tárgyú filmhíradó Magyarországon.

Szakcikket keveset írt, azonban hírlapi cikkeiben tömegesen jelentek meg régészeti vonatkozások: tárgyleírások, temetkezési szokások és néprajzi párhuzamok.

1933-ban búcsúzott el nagybetegen az ásatásoktól, amikor autón vitette ki magát Deszkre „búcsúvizitre az avarokhoz, akiket már egy hete nálam nélkül dirigált Kotormány János mint helyettes kán”.

A múzeum Móra-emlékszobájában az „ezeregy életű” embert mutatjuk be, különösen a múzeumi gyűjtő és közművelődési munkásságát. A kiállító terem egyik felében Móra Ferenc dolgozószobájának bútorait és tárgyait helyeztük el megidézve azt a környezetet, amelyben a múzeumigazgató Móra írt és dolgozott, amikor éppen nem az ősöket vallatta „a földalatti Magyarországon”.

Néprajzi gyűjtőmunkájára emlékezve mutatjuk be édesanyja menyasszonyi ládáját, amely néprajzi gyűjteményünk egyik legelső darabja.

Amikor 1933-ban a félegyháziak díszpolgárrá avatták, Móra így vallott erről: „.A díszdiploma adassék ki a városi múzeumnak, amelynek alapja az édesanyám menyasszonyi ládája meg az édesapámnak verpánkja, curholója és bőrtörő gamója.”  A láda egy alkalommal megsérült,  s erről az esetről így számolt be az „Ének a búzamezőkről” c. regényében: „Az igazgató úr még most is őrizgeti ezt a rossz ládát itt a múzeumban, tetején az égés nagy fekete foltjával.”  Bár a láda födele hiányzik,  mégis nagy becsben tartjuk.

Móra ásatásaiból,  melyeket mindig Kotormány János intézeti altiszt – Móra szavaival a „személyem körüli miniszter” – segítségével folytatott nagyszámú és nagy tudományos értékű leletanyag került be a múzeumba. Az emlékszobában ennek csak kis töredékét mutathatjuk be: újkőkori kőeszközöket és edénytöredékeket a csóka-kremenyáki telepről, gondos kezek munkáját dicsérő, késő bronzkori edényt Szőregről és néhány övveretet és egy, a halott mellé útravalóként elhelyezett edényt.

Móra Ferenc sokat tett azért, hogy a homlokzatán „A közművelődésnek” jelszót hirdető Tisza-parti kultúrpalota gyűjteményei valóban közkinccsé váljanak.1927-ben megjelent ismertetőjében a kiállításokat így jellemezte: „A múzeumi termekben kalauz nélkül is bárki eligazodik, mert egyetlen tárgy sincs magyarázó felírás nélkül kiállítva, s ez az, amiben a szegedi múzeum megelőzte az ország minden múzeumát, s amivel úgy meg tudta fogni a közönség érdeklődését.”