Múzeumok, kiállítóhelyek

Szegvár

• Falumúzeum
• Szélmalom

Falumúzeum

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére országszerte bizottságok alakultak, melyek néprajzi gyűjtőmunkára sarkallták az iskolák nevelőit és diákjait. Szegváron mindez Jaksa János tanító irányításával zajlott. A Polgári Kör épületében megrendezett centenáriumi kiállítás anyaga szépen gyarapodott, így új épületet kellett keresni a megfelelő körülmények biztosításához. A múzeumalapító közbenjárására a Hunyadi utcai gróf Károlyi család építtette ún. ispánházat vásárolták meg, majd újították fel a múzeum számára. Végül 1973. szeptember 30-án avatták fel az épületet, melyben Szegvár helytörténetét feldolgozó kiállításokat tekinthetnek meg az idelátogatók.

Paraszti tisztaszoba
A kiállítások nagyobb része a hagyományos népélet tárja a látogató elé, melyben a tárgyi emlékek mellett Bartucz Lajos, szegvári születésű antropológus professzor fényképei is helyet foglalnak. A professzor a budapesti Néprajzi Múzeum igazgatója, majd a fővárosi egyetem Embertani Intézetének tanszékvezetője lett. Az agyagos, mázolt padlójú tisztaszoba festett bútorai sarkos elrendezés szerint helyezkednek el: a festett tornyos nyoszolyával rézsút az ágy és a sublót, a kék sarokpaddal szemközt a búbos kemence. A szoba melegét a konyhából fűtött búbos kemence adta, melyben eközben az ételek is elkészültek.

Fazekasság és szabadkéményes konyha
A következő teremben tejesköcsögök, eltérő alakú butellák, korsók, fazekak sorakoznak, melyek helyi és környékbeli fazekasok munkái. Emellett cipész szerszámok, vesszőből készült használati eszközök láthatók, ezen kívül népi kézműves figurák, melyek Szabó Lajos népi iparművész paraszti eszközöket megörökítő munkái. Az 18. század közepén épített ispánház konyhájából a főzéskor keletkezett füstöt a tapasztott oldalú szabadkémény vezette a szabadba. A füst kifelé vezető útjáról a korom jellegzetes színe és szaga árulkodik. A helyiség a 19. századi parasztkonyha hiteles környezetét mutatja be tányérokkal, evőeszközökkel és különböző konyhai edényekkel.

A kései népvándorláskor és a korai középkor leletei Szegvárról
Különösen sűrűn lakott lehetett a vidék a népvándorlás kori avarok idején, a 6-8. században, e nép két nagyobb temetőjét is feltárták a múlt század második felében, az egyiket az Oromdűlőben, a másikat a Szőlőkalja nevű határrészben. Különösen rangos lehetett viszont az a személy, akit díszes öltözékével és két felszerszámozott lovával együtt temettek el a korai avar korban a Sápoldalban, s akinek sírjára 1953-ban bukkantak rá. A szőlőkaljai lelőhely területét a 10-11. században is temetkezési helyként használták. Régészeti ásatások eredményei szerint a mai Kontraparton falu volt az Árpád-korban.

Újkőkori leletek Szegvár határából
Szegvár nevét az emberiség korai történetével foglalkozó kézikönyvekben, tankönyvekben gyakorta fellelhetjük. Köszönhető ez a község határának északi részén található, Tűzköves nevű, újkőkori (neolit) lelőhelynek, amelyen világhírű leletek kerültek elő. A kutatások eredményei szerint a falu egyfajta központi szerepet tölthetett be a környéken, élete Kr. e. 5000 és 4600 között zajlott. Ez idő alatt 4 m vastag feltöltődés halmozódott fel, amelyben a régészek 7 időszakot tudtak megfigyelni.A hitvilággal kapcsolatos leletek közül különösen nagy hírnévre tettek szert az ember formájú istenszobrok, közülük is elsősorban a Sarlós isten, amely helyet kapott a település címerében is.

Szélmalom

A múzeumépület története
A község egyetlen szélmalma 1865 körül épült. Arról semmilyen írásos dokumentum nem áll rendelkezésünkre, hogy például mikor kezdték el az építkezést, vagy mikor őröltek benne először.
A szélmalom 1948-ban befejezte működését, majd 1964-ben a Magyar Állam megvásárolta. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1968-ban védett népi ipari műemlékké nyilvánította.
A helyreállítást 1979-ben kezdték el. 1995. óta látogatható a szélmalom.

A földszint: a lisztespad
Ide érkezett a búza és ide tért vissza a technológia folyamat végén a kész őrlemény, a liszt. Ez a szint szolgált a malomba hozott gabona mérésére tisztítására.

A második szint: a Kőpad
A földszintről a zsákfelvonóval húzták fel ide, az első emeletre a búzás zsákokat, majd beleöntötték a gabonát a keretfára helyezett garatba. A gabona a felső kő közepén lévő lyukba folyt bele, majd a szemek a két kő között eligazodtak és szétmorzsolódtak. A kicsapódó liszt a szipókán keresztűl lefolyt a földszintre a lisztládába.

A harmadik szint: a sebeskerék pad
Ezen a szinten a sebességfokozó áttételrendszer tallható. A nagy fogaskerék a sebeskerék, amely a közepén lévő tengelyhez, a függőleges állású kisbálványhoz van rögzítve.

A legfelső szint: a szeleskerékpad
Ezen a szinten látható a tölgyfából készült vitorlatengely, a nagybálvány. Ennek a tengelynek a végén voltak-kívűl- a 9 méteres vitorlák. A másik vége vasalt, vas pánttal vízszintes perselyben végződött. A nagybálvány közepére ékkel rögzítették a függőleges állású hatalmas fa fogaskerekeket.
A szélmalom zsindelyes teteje nincs a fallal egybeépítve, csak rá van téve. A vitorlákat ugyanis mindig szél irányába kellett állítani, és ezt a tetőszerkezet elfordításával tudták elérni.