Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában
2016. június 25 – december 31.
Magyarországon először: bemutatjuk a pompeji katasztrófát megélt tárgyakat a szegedi Móra Ferenc Múzeumban!
A látogatók nem csak a katasztrófát ismerhetik meg, hanem az ott élt emberek mindennapjait, hitvilágát, kikapcsolódási szokásait, harcászatát. A tárlat törzsanyaga, közel 120 tárgy a Pompeji feltárás anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezik – a Pompeji ásatás tárgyaiból kiállítás eddig nemhogy Magyarországon, de még Közép-Kelet Európában sem került bemutatásra, így Szeged ad először otthont ennek a páratlan értékű kollekciónak.
Három szegedi kiállítóhelyen is a Pompeji-kiállítással találkozhatnak az érdeklődők:
- A Móra Ferenc Múzeumban magával a katasztrófával, a Vezúv kitörésével, a közélettel, a fürdőkkel, a színházzal, az építészettel ismerkedhetnek meg a látogatók. Bemutatunk egy eredeti gipsz-öntvényt, valamint számos gyönyörű freskót, szobrot, használati tárgyat.
- A Fekete házban a gladiátorok világa, az erotika (szigorúan 18 éven felülieknek!), az étkezés, a temetkezés, valamint Pannónia provincia világa is helyet kap. Az érdeklődők láthatják azt az eredeti gladiátor-sisakot is, mely alapján oly sok hollywoodi film gladiátorainak öltözetét is megalkották.
- A Kass Galériában a pompeji katasztrófa témáját feldolgozó hazai képzőművészeti alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők Szegeden.
A KIÁLLÍTÁS HELYSZÍNEI:
Móra Ferenc Múzeum
(Szeged, Roosevelt tér 1-3.)
Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában
Fekete ház
(Szeged, Somogyi u. 13.)
A gladiátorok háza
Erotika a birodalomban (18+)
Pannónia: A mi provinciánk
Kass Galéria
(Szeged, Vár u. 7.)
Pompeji és a Római Birodalom – Festményeken, grafikákon
Jegyek elővételben kaphatók:
http://www.ibusz.hu/belepojegyek/popeji-kiallitas
További információ:
www.facebook.com/moramuzeum
+36 62 549 040
kozmuv@mfm.u-szeged.hu