Szappanbuborékos egyetemista nap Móra mesekiállításán
Közös szappanbuborékfújással várja a fiatalokat a Móra Ferenc Múzeum: a Móra mesebirodalma című kiállítás apropóján rendeznek buborékfújó villámcsődületet a Kultúrpalota lépcsőjén április 15-én, kedden 15 órakor. Ekkor tartják az egyetemista-napot is – a 135 éve született Móra Ferenc tiszteletére egyetemi diákigazolvánnyal 135 forintért barangolhatják be az érdeklődők Móra mesebirodalmát.
„Szeretném megmutatni az embereknek, hogy tudok én olyan szappanbuborékot is fújni, amelyik megmarad” – ez a Móra-idézet és egy óriási buborékfal fogadja a Móra mesebirodalma című kiállítás kalandorait a Kultúrpalotában. A mesetárlaton fontos szerepet kapnak a buborékok, ennek apropóján rendeznek közös szappanbuborékfújást április 15-én, kedden 15 órakor: buborékok százai szállnak majd fel a múzeumnál a legendás író tiszteletére.
Ekkor tartják az egyetemista-napot is: egyetemi diákigazolvánnyal 135 forintért tekinthetik meg a mesés kalandokra vágyó fiatalok a Móra mesebirodalma-kiállítást kedden 10 és 18 óra között.
A mesetárlat Móra Ferenc bájos, megmosolyogtató, ugyanakkor sokszor elgondolkodtató és megindító idézetein keresztül, játékosan ismerteti meg az érdeklődőkkel a legendás költő utánozhatatlan személyiségét és kultikus műveit. A birodalomban két szereplő vezeti végig a kalandokra éhes látogatót: a falakon Panka, Móra Ferenc lánya, és a Vadember, Móra imádott unokája bukkan fel újra és újra.
A tárlatot a márciusi megnyitás óta már közel 5000-en látták: a mesés kiállítás nem csak a legkisebbeknek, hanem a fiatal felnőtteknek is izgalmas kalandokat ígér.
A közös buborékfújást április 15-én, kedden 15 órakor tartjuk a Móra Ferenc Múzeum főlépcsőjénél (rossz idő esetén az épületen belül). Az eseményre tisztelettel várjuk a sajtó képviselőit!