A túlzott borfogyasztás lehetett az oka az avarok bukásának? Az avarokról szól a Határtalan Régészet tavaszi száma

Az avarok uralkodása és bukása áll a Határtalan Régészet tavaszi számának középpontjában. A magazin több legendának is nyomába ered: körbejárja például, hogy valóban a túl sok bor okozhatta-e pusztulásukat, de az is kiderül, milyen kincseket rejtett a legendás avar kagán kincsestára.

 

„A mérhetetlen kincsvágy rabjai” – így jellemezték sok-sok évszázaddal ezelőtt az avarokat, akik egy erős birodalmat hoztak létre és irányítottak a Kárpát-medencében a 6-8. század között. Ők a Határtalan Régészet tavaszi számának főszereplői. A jelző a kincsek iránti vonzalmukat mutatta: az avar kagán, azaz uralkodó kincsestárában sokmázsányi értékes kincs feküdt hosszú éveken át. A kincsek egy részét zsákmányszerzések során szerezték meg, másik részét viszont egyfajta díjként kapták. A Keletrómai Császárság ugyanis a 6. századtól kezdve fizetett egyre emelkedő értékű ajándékokat az avaroknak a „béke váltságdíjaként” – tehát azért, hogy ne támadják meg őket. Ez összesen körülbelül 240 mázsányi kincset is jelenthetett.

 

Az avarok bukásának okai mind a mai napig nem teljesen tisztázottak. A középkori, bizánci Szuda-lexikon például több okot is említ, melyek között harmadik helyen az alkohol szerepel: a lexikon szerzője szerint az avarok bukásához a túlzott borfogyasztás is vezethetett. Az újság ennek a gondolatnak a nyomába ered és próbálja körüljárni, mekkora lehet a valóságtartalma az állításnak. Hiszen voltak korábban is olyan nagy vezérek, akik a túl sok alkohol miatt veszítették el hatalmukat – gondoljunk csak például Nagy Sándorra!

 

További érdekességeket tudhatnak meg a régészet iránt érdeklődők az avarokról a Határtalan Régészetből. A negyedévente megjelenő, gazdagon illusztrált magazin tavaszi száma elérhető országszerte a nagyobb újságárusoknál.