Elhunyt Bátyai Gitta, múzeumunk nyugalmazott munkatársa

Bátyai Gitta

(Szeged, 1939. június 30. – Szeged, 2020. május 23.)

Szegeden született, művelt, magas pályát befutott értelmiségi családban. Édesapja, dr. Somorjai Ferenc a neves szegedi Gabonakutató Intézet igazgatója volt.

Vegyipari technikumban végzete középiskoláit, ennek megfelelően kezdetben az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet laboratóriumában dolgozott. 1965-től lett a Móra Ferenc Múzeum Természettudományi osztályának munkatársa. Rovarpreparátori munkáját Marián Miklós, majd dr. Gaskó Béla irányításával több, mint negyven éven át végezte szorgalmasan, munkatársaival jó egyetértésben. Mikroszkópja fölé hajolva nap mint nap, órákon keresztül igazgatta a kollégái által befogott rovarok csápjait, lábait, hogy azok példás alakban feltűzve kerüljenek végül a gyűjteményi raktár fiókjaiba.

Életvidám, pajkos humorral megáldott személyisége révén a múzeumi közösség megbecsült, szeretett tagja volt, jókedv és derű sugárzott a közelségéből. Mindenkihez volt kedves szava, tréfás megjegyzéseivel megnevettette a munkatársakat. Nyugdíjazása után sem vált meg szeretett intézményétől, állandó résztvevője maradt a fölolvasó üléseknek, és szorgalmasan küldte kéziratait közlésre. Rendszeresen meglátogatta a volt kollégákat, közben a könyvtárban olvasott vagy adatok után kutatott valamelyik gyűjteményben. Vártuk az érkezését, a jóízű beszélgetéseket, amelyekben élvezhettük fiatalos aktivitását, vidámságával felderített maga körül mindenkit. Pár hónapja még tervekkel teli hangulatban találkozhattunk vele.

A preparátorság mellett – férje, dr. Bátyai Jenő hatására – a helytörténeti és tudománytörténeti kutatásokhoz is korán kedvet kapott. Munka után útja a könyvtárba, levéltárba vezetett, s évtizedek alatt hihetetlenül értékes, gazdag adatbázist épített magának egy-egy téma kapcsán.

Első írásai az 1990-es évektől szakmai érdeklődése nyomán születtek, a szegedi preparátorok munkásságáról, a múzeum természettudományi gyűjteményének kezdeti időszakáról, Bíró Lajos világutazó szegedi kapcsolatairól, a Csongrád megyei vadászat történetéről. A természettudomány mellett a helytörténet vonzotta, városunk életének számos olyan momentumát tárta föl kitartó kutató, adatgyűjtő munkával, amelyek feldolgozására egyedül ő vállalkozott. Jeles szegedi épületek, intézmények, kereskedők, vállalkozók, értelmiségiek sorsa szerepel tanulmányaiban, amelyek főként a Szeged folyóiratban és a múzeum kiadványaiban jelentek meg, s számuk megközelíti a százat. Kisebb közleményei az egyes városrészek hírlapjaiban és a megyei lapokban jelentek meg, az olvasók nagy örömére. A Kass-szálló történetéről szóló könyvet még férjével közösen jegyezték, majd az újszegedi liget, a tiszai úszóházak, Újszeged történetének részleteit tárgyaló kiadványok már Bátyai Gitta írói néven önálló munkái voltak. Kötetei kivívták a szakma és a közönség elismerését. Utolsó, évek óta dédelgetett vágya a szegedi paloták és középületek üvegablakairól készült összefoglalás megjelentetése volt, amelyhez páratlan szépségű fotódokumentációt is összegyűjtött: 2018-ban a DÉMÁSZ Galériában láthatta ezek színe-javát a közönség, a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére rendezett nagyszabású kiállításon.

Pályafutása során számos kitüntetésben részesült, melyek között a Szegedért Emlékérmet (2005) és a múzeum által alapított Tömörkény-díjat (2013) emelném ki. A Város iránt érzett szeretete kölcsönös volt. Akik személyesen ismerték, tisztelték és keresték a társaságát, akik cikkei révén kerültek közel hozzá, szívesen olvasták és várták írásait és a vele, róla készített riportokat.

Nyugodj békében Gitta, emlékedet megőrizzük!

 

Bárkányi Ildikó