Alternatív gyógymódok egykoron: mágikus amulettekkel a fájdalom ellen
Mágikus amulettekkel védték a gyermekeket többek között a TBC okozta
fájdalomtól a szarmaták a Kr. u. 4-5. században. Az M43-as autópálya
feltárásakor olyan sírokra bukkantak ugyanis a régészek, ahol súlyos
betegségben szenvedő nők és gyermekek úgynevezett „csüngőket” viseltek
amulettként. Ez az érdekesség is kiderül a Móra-múzeum pénteken, február 26-
án 16 óra 30 perckor induló előadás-sorozatából, melynek első előadója Kujáni
Yvett régész.
Az M43-as autópálya régészeti ásatásakor késő-császárkori, szarmata népességhez
köthető, 4-5. századi temetőre bukkantak a Móra Ferenc Múzeum szakemberei
Apátfalva mellett. Olyan női és gyermeksírokat tártak fel, melyek valószínűleg komoly
betegségekben, főként TBC-ben elhunytakat rejtettek. A sírokban különböző
ékszereket és olyan „csüngőket” is találtak a régészek, melyek feltehetően mágikus
amulettként szolgálhatták tulajdonosaikat.
A nyakon, mellkason, csuklón lévő amulettek valószínűleg nem rontás-elhárítás
céljából kerültek a testekre. Az elhunyt nők és gyermekek már betegek lehettek, így
minden bizonnyal fájdalomcsillapításra használhatták ezeket az ékszereket. A
szarmaták a gyógyításban a csüngők „mágikus erejét” rendszeresen felhasználták,
erre engednek következtetni az M43-as ásatáson megtalált sírok is.
A legsúlyosabb beteg egy hat év körüli kislány lehetett, akinek a TBC miatt
deformálódott, púposodott a gerince, s elviselhetetlen fájdalmakkal küzdhetett. Egy
másik temetkezésben a csípőcsonton mutatkoztak a hasonlóan baljós jelek. A
szarmata férfiakat sem kímélte a kór, de ma sem tudni miért, ők nem viseltek
bajelhárító ékszereket.
Erről a különleges témáról tart előadást Kujáni Yvett, a Móra-múzeum régésze a
közgyűjtemény újonnan induló előadás-sorozatán február 26-án, pénteken fél ötkor a
díszteremben. Az „Úton a kultúrák földjén” című sorozat keretében hetente tartanak
érdekes ismeretterjesztő prezentációkat az M43-as autópálya feltárásán részt vett
régészek a Móra Ferenc Múzeumban.