Afrika-nap a Szegedi Vadasparkban a Móra-múzeummal
Augusztus 15-én, szombaton egy izgalmas és újszerű programot kínál a Szegedi Vadaspark a Móra-múzeum közreműködésével, a „Csak a jó meleg Afrika” című kiállításunk apropóján. Sőt, a Vadasparkkal egy érdekes közös akciót is hirdettünk, amely reméljük sokakat csábít majd a kiállítás és a Vadaspark együttes meglátogatására.
A Vadaspark afrikai állatgyűjteménye különösen „erősnek” számít, a fajok között ritkaságokkal éppúgy találkozhatunk, mint a közönség kedvenc szurikátákkal, pápaszemes pingvinekkel és zsiráfokkal. Nem véletlen, hogy a nyár egyik nagyszabású rendezvényének témájául Afrikát választották. Annyiban lesz újszerű a program, hogy nemcsak állatokkal, hanem az afrikai kultúrával is megismerkedhetnek azok, akik aznap a Vadaspark meglátogatása mellett döntenek. Az Afro Productions Team nemcsak gyereknek szóló előadással, hanem játszóházzal is kedveskedik a látogatóknak: zulu gyöngyfűzéssel, csörgő hangszer és maszk készítéssel, afro hajfonással.
A nap folyamán látványetetésekkel, állatsimogatás lehetőségével mutatják be, a szokásosnál is nagyobb hangsúllyal kiemelve az afrikai kontinens állatvilágát. Emellett vendégül látják a Móra Ferenc Múzeumot is az augusztus 7-én indult, „Csak a Jó Meleg Afrika” című kiállításunk kapcsán: játékos feladványokkal, érdekességekkel várjuk majd az érdeklődőket. A játékos feladatok megoldói, ahogy eddig is, ajándékot is nyerhetnek.
Találkozzunk augusztus 15-én, szombaton egész nap a Vadasparkban!