idoszaki13
Ilyen is lehetett volna a Dóm?
Idén 75 esztendeje, hogy felszentelték a Dómot. Az alkalomból a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete házban két kiállítás is látható. Az egyik az egykoron a Dóm helyén álló Szent Dömötör templomról és annak lebontásáról, illetve a Dóm építéséről, a másik pedig a Fogadalmi Templom tervpályázatairól szól.
1903-ban hirdetett pályázatot Szeged városa a templomépület tervezésére. 35 mű érkezett a bíráló bizottsághoz. Az akkori Magyarország legjobb építészei jelentkeztek a kiírásra. A jeligés munkák közül a döntnökök első körben nem tudtak választani. A későbbiekben – némi változtatást követően – a Halászbástyát építő Schulek Frigyes tervei mellett határoztak az illetékesek. A beérkező pályázatokat, a meg nem valósított építészeti terveket utána közgyűjteményben helyezték el. A hosszú évtizedek során azonban majdnem az enyészeté lettek a páratlan dokumentumok. Egy a múlt darabjainak megőrzése iránt elkötelezett szakember mentette meg a terveket az utókornak. Így a most kiállított tervrajzok által képet kaphatunk arról, hogy milyen is lehetett volna a székesegyház, ha a döntéshozók éppen egy másik pályázat mellett állnak ki. A Szent Dömötör templomról szóló fénykép kiállítás pedig emléket állít ennek az egykoron létező szegedi épületnek, amely két évszázadon át szolgálta a híveket.