idoszaki49
Csongrád megye japán befolyás alatt
A Móra Ferenc Múzeumban látható „Távoli fények – közelítő színek” című, a japán kultúra hatását bemutató kiállítás anyaga 12 különböző múzeum és galéria gyűjteményéből áll össze. A sok százmilliós nagyságrendű műtárgy együttes által a látogatók egy misztikus világgal, a Távol-Kelet varázslatos hangulatával találkozhatnak. A január 20-ig megtekinthető kiállításon 11 eredeti fametszet, 39 japán tárgy, 15 baba és 21 egykoron a mindennapokban használt tál, díszváza, edény látható. Mindezen túlmenően pedig 93 a japán művészet hatását érzékeletető magyar alkotás – többek között Rippl-Rónai József, Csók István és Kassák Lajos műve – is része a kiállítandó kollekciónak. A Csongrád megyei közgyűjtemény a japán-tárlat és a hozzá kapcsolódó kísérőrendezvények által a következő hónapokban szimbolikusan a „felkelő nap múzeumává” válik.
A japán-kiállítás két kurátora, Papp Katalin és Gálig Zoltán művészettörténészek másfél éves munkával szervezték meg a kétmilliárdos értékű kollekció bemutatását. A tárlat nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy milyen komoly hatás gyakorolt a japán kultúra az európai és ezen belül a magyar művészeti gondolkodásra. A szecesszió, az impresszionizmus és expresszionizmus mint a korszakot meghatározó stílusok nem jöhettek volna létre a japán művészet filozófiája nélkül.
A tárlat művészettörténetileg legértékesebb részét azok a tárlók jelentik, melyben 19. századi eredeti japán mintakönyveket állítanak ki a kiállítás rendezői. A távol-keleti motívumokat bemutató mintakönyvek mára már Japánban is különlegességnek számítanak. Számos a japán lakkművesség csúcsát jelentő inrót is láthatnak a tárlaton az érdeklődők. A miniatűr alkotások egykoron a japán hétköznapokban töltöttek be fontos szerepet. A gyógynövényeket tartalmazó kis dobozkákat a férfiak az övükre akasztva viselték, és ha bármilyen fájdalom tört rájuk, egyből kéznél volt a segítség. A kiállítás látványosságai közé tartoznak még az úgynevezett neckék, a míves elefántcsont faragványok , a legyezők, a kimonók is.