idoszakikiallitas-oltoztetos-szobrok
Öltöztetős és körmeneti szobrok
A kiállítást a dóci, a makói, a sándorfalvi, a szeged-fölsővárosi, a szeged-rókusi, a tápéi római katolikus plébániák, valamint a szegedi Egyházmegyei Múzeum és Kincstár, illetve a Móra Ferenc Múzeum anyagából állította össze Bárkányi Ildikó néprajzkutató és Orbán Imre történész. Az öltöztetős és körmeneti Mária-szobrokat bemutató tárlat az országos szakrális hét részeként jött létre.
„Ha öltöztetős, hordozós szobrokat említünk, sok mai embernek a portugál, spanyol vagy latin-amerikai vallásos fieszták képe jelenik meg lelki szemei előtt, ahol hatalmas, drága kelmékbe öltöztetett szobrokat visznek körül a vallásos közösségek csuklyás tagjai. Pedig szűkebb értelemben vett hazánkban, a Csanádi Egyházmegye területén is majd’ minden templomban ott őrizték az öltöztetett Mária szobrot, amit ünnepeken Mária-lányok vállon vittek ki a körmenetekre” – mondja Czank Gábor újkígyosi plébános, a kiállítás szakmai tanácsadója.
A barokk kor múltával e szobrok egyre inkább kiszorultak a templomokból. Előbb a II. József-féle rendeletek jegyében történik a fokozatos vagy drasztikus eltűntetésük, majd az „egyházi divatnak” megfelelően, újabb stílusú Mária-szobrok beszerzésével kerülnek ki a szakrális térből. Mára már alig egynéhány templomban található öltöztetett szobor. Még ha a szobrot magát meg is őrizték, az öltöztetés szokása szinte mindenütt eltűnt.
A Csanádi Egyházmegyében kicsit tovább megmaradtak a templomban ezek a barokk vallásosságot visszaidéző szobrok – annak ellenére, hogy egy bő évszázada Dessewffy Sándor csanádi püspök rendeletben tiltotta meg az öltöztetős szobrok templomban való őrzését.
A megmaradt öltöztetős és körmeneti szobrokat bemutató tárlatot november 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Móra Ferenc Múzeumban.