Régészeti-néprajzi konferencia F. Dr. Lajkó Orsolya emlékére

Konferenciafelhívás

„…járni csak együtt tudnak” – Régészet és néprajz összefüggései

Szeged, 2020. november 26-27.

„A régészet: megkövesedett néprajz és néprajz: élő régészet. Nem mondom, hogy nem tudnak egymás nélkül elbicegni, de – járni csak együtt tudnak.” /Móra Ferenc/

Tisztelt Kollégák!

A szegedi Móra Ferenc Múzeum 2020. november 26-27-én F. Dr. Lajkó Orsolya (1974-2019) emlékére konferenciát szervez „…járni csak együtt tudnak” – régészet és néprajz összefüggései címmel.
Lajkó Orsolya kutatási területe főként a régészet és néprajz határának tekinthető késő középkor-kora újkor/újkor időszakához kapcsolódott, így a konferenciára is elsősorban ennek az időszaknak az emlékanyagával foglalkozó, 20 perces előadásokat vagy posztereket várunk, régészeti és néprajzi témákban egyaránt. Örömmel vennénk továbbá olyan előadásokat is – a korszak megkötése nélkül –, ahol a kutatás során e két tudományterület hatékonyan kiegészítette egymást.
A konferenciára előadással/poszterrel jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet. A konferencián hallgatóként résztvevőknek október folyamán küldünk jelentkezési lapot.

JELENTKEZÉSI LAP ELŐADÓKNAK

Kérjük a jelentkezési lapot a jarnicsakegyutttudnak@gmail.com e-mail címre visszaküldeni, egy legfeljebb 1500 karakteres rezümé kíséretében.

Jelentkezési határidő: 2020. július 15.

Üdvözlettel a szervezők:
Löffler Zsuzsanna és Molnár Csilla