uj-szerzemenyeink
Kertész egyesületi zászló
Pályázat eredményeként jelentős NKA támogatással vásárolta a Móra Ferenc Múzeum a Történeti Osztály zászlógyűjteményébe a mellékletben látható egyesületi zászlót és 250 db ezüst szegecset.
A zászló 148×200 cm méretű, hímzett és a 20.sz. elejéről származik, szegedi darab. A zászlórúd 223 cm hosszú.
Az új szerzemény restaurálása már elkezdődött, jól illeszkedik a már feldolgozott zászlógyűjteményünkbe. Az esetleges új katalógus kiadás látványos darabja.
Leltári száma T. 2008.56.1.
Új preparátumok a természettudományi gyűjteményben
A természettudományos tárgyanyagok éppúgy részei természetvédelmi nemzeti kincsünknek, mint az élő állatok. A természet tárgyiasult emlékeinek gyűjtése és archiválása intézményünk törvényből adódó (ex lege) kötelessége. Ezért igyekszik az elhullott állatok tetemeiből a szükséges példányokat megmenteni az utókor számára.
A Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégiumának 544.000 Ft-os támogatásával (pályázati azonosító 2311/1561) összességében 41 kiemelt természeti értékű gerinces kadávert sikerült kipreparáltatni, melyet a természettudományi raktárkiállításban láthat a nagyközönség.
Az alábbiakban bemutatunk néhányat az értékes dermoplasztikák közül.
![]() Kis kárókatona |
![]() Parlagi sas |
![]() Rétisas |
![]() Vörösnyakú lúd |
![]() Cigányréce |
![]() Aranysakál |
![]() Vadmacska |
Dokumentumok a polgári Szeged történetéből
Kovács László szegedi gyűjtővel hosszú évek óta kapcsolata van a Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztályának. 2008. végén a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kuratóriumának támogatásával rendkívül érdekes dokumentum anyagot sikerült megvásárolni Kovács László gyűjteményéből. Egy részük Dr. Csongor Győző hagyatékából való, ezt a pecsétek alapján is igazoltnak látjuk. Az NKA 2309/672 sz. pályázatával összességében több mint 300 darab eredeti értékes dokumentumhoz jutott a múzeum, amelyek kiváló adalékokkal szolgálnak a polgári Szeged 19.- 20.század fordulójának történetéhez.
Díszes meghívók, dombormintás táncrendek, Szegeden feladott táviratok, a királylátogatás eredeti programja és meghívója találhatók többek között a századfordulós anyagban.
A Paprika és szalámi gyártás történetéről példaképp több dossziéban 129 dokumentum került a múzeum birtokába. Gazdag és látványos áttekintést ad a régi női kalapviseletről 104 képeslap valamint további 5 db textiltörténeti tárgy (varrótűs tasak).
A vételhez 400.000,-Ft támogatást kaptunk az NKA Múzeumi Kuratóriumától.. További 240.000,- Ft-os összeget a Móra Ferenc Múzeum költségvetéséből fordítottunk a történeti gyűjtemény gyarapítására.
Az alábbiakban izelítőként néhány dokumentum látható a szerteágazó, értékes anyagból.
A szalámigyártás és a paprika történetéből
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Báli meghívók, táncrendek
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Női kalapviselet, textiltörténet.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Kisebédlő szőnyeg
Az NKA Múzeumi Kuratóriuma támogatásával sikerült a 20. század elejéről a szegedi szőnyegszövő ipar egy remek termékét megvásárolni. Csomózott un. kisebédlő szőnyeg. 1918-ból. Tükrében kék alapon drapp, rózsaszín, zöld, barna, sárga heráti mintasor.
Vetülék és lánc alapszövetre készült festett spárgából. Készítés helye: Bakay Kendergyár, mérete 300x200cm.
Heller Ödön kép Londonból
Újabb, ritkaságnak számító képadománnyal gyarapodott a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti gyűjteménye. Heller Ödön Szeged-tápai festőművésznek Ganie János grafikusról 1915 körül alkotott portréját az ábrázolt személy unokája, a ma Londonban élő Gányi Piroska adományozta a közgyűjteménynek. E kitűnő kvalitású mű az egyetlen fennmaradt portréábrázolás Szeged egyik jeles, ex-libris készítőjéről.
A festmény egyenesen Londonból érkezett a Móra Ferenc Múzeumba. Az adományt kísérő levelében Gányi Piroska közli, hogy Heller Ödön és a nagyapja a közös művészi érdeklődés révén kerültek szoros barátságba. A közlés szerint Ganie János a szegedi egyetemnek is dolgozott: az akkor divatos színes, művészi diplomákat festette, rajzolta.
A kép adományozója az alsóvárosi zárdában, a Miasszonyunk Nővéreknél érettségizett, majd később, a világhírű Ivanovics György mikrobiológus professzornak, a kétszeres Kossuth-díjas egyetemi dékánnak lett a titkárnője. 1956 után kivándorolt Angliába, ahol a dékáni ajánlólevél alapján állást kapott egy londoni bankban. A festményt ekkor vitte magával a Magyar Nemzeti Bank engedélyével.
1921 óta, Heller Ödön festő titokzatos halálának körülményeiről többféle feltevés látott napvilágot. Egyes feltételezések szerint fehér tisztek politikai indíttatásból gyilkolták meg. Az érthetetlen tragédia megihlette Móra Ferencet, a festő barátját is, aki az egyik legelső, „A festő halála” című lélektani regényében is felhasználta az esetet. Kevésbé köztudott, hogy Heller Ödönnek a fiatal Radnóti Miklós az unokaöccse volt.
A most a Móra Ferenc Múzeumnak ajándékozott mű a közgyűjtemény mintegy húsz darabos Heller-kollekciójába kerül.
Újabb Szent-Györgyi relikvia a Móra-múzeumban
Újabb Szent-Györgyi Albert személyéhez köthető relikviával gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye. Egy saját kézzel dedikált portréról van szó, melyet a Nobel-díjas tudós hűséges munkatársának adott. A tárgyat a megajándékozott férfi immáron nyugdíjas fia adományozta a Csongrád Megyei Múzeumnak.
Szent-Györgyi Albert tizenöt esztendőt töltött Szegeden. A közvetlen stílusú, jómodorú vegyészt sokan csak Albinak szólították. Munkatársai visszaemlékezései szerint ő volt a „legszeretetreméltóbb professzor.” A rábízott kollegák apró-cseprő dolgaival is törődött. A laboratóriumban a kutatómunka szünetében a később legendássá váló teázások közben beszélgettek a világ és a mindennapok történéseiről.
A Szent-Györgyihez talán legközelebb álló laboráns, Farkas András volt, aki a kutatómunkához szükséges technikai hátteret biztosította. A Nobel-díjas kutató neki ajándékozta a róla készült bekeretezett portrét a következő szöveggel: „Farkas Andrásnak, a hűséges munkatársnak. Szent-Györgyi Albert.”
Farkas és Szent-Györgyi között szinte barátinak tekinthető kapcsolat alakult ki. Egyszer a vegyészprofesszor a feleségétől kapott egy télikabátot. Szent-Györgyinek viszont nem igazán tetszett a darab, ezért úgy döntött, ha Farkas András elfogadja, akkor inkább neki adja. A laboráns örömmel vette az ajándékot és még fia is használta a Nobel-díjas tudóstól kapott ruhaneműt.
Az ötvenes években Szent-Györgyi Albert már emigrációban élt, amikor Farkas András súlyos beteg lett. A család levelet írt a tudósnak; kérték, segítsen a tüdőrákban szenvedő egykori kollegának. Gyors válasz érkezett, Szent-Györgyi olyan akkoriban Magyarországon nem is használt gyógyszert küldött, amely a legjobbnak számított nyugaton. Segíteni azonban sajnos nem tudott, a „hűséges munkatárs”, Farkas András 1956-ban meghalt.
A Farkas család mindmáig őrizte a Szent-Györgyi-portrét. Farkas András fia most döntött úgy, hogy a Szent-Györgyi emlékét, illetve dokumentum és tárgyi anyagát is gyűjtő Móra Ferenc Múzeumnak adományozza a relikviát.
A Csongrád megyei közgyűjteményben található többek között Szent-Györgyi Albert íróasztala, szekrénye, szemüvege, írógépe és közel másfélszáz fotó Szeged Nobel-díjasáról. A múzeum munkatársai az utóbbi években rendeztek kiállítást Szent-Györgyiről, például a Ferihegyi Repülőtér VIP várójában vagy a hollandiai Groningenben is. A legközelebbi Szent-Györgyi Albert-kiállításnak már a most közgyűjteménybe került dedikált portré is része lesz majd.
Szecessziós tükör
A Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye egyedi szecessziós műtárggyal, nagyméretű, napraforgó virágokkal díszített tükörrel gazdagodott. A reprezentatív tárgy három részből áll. Magát a tükröt alsó lábazat és felső dísz fogja körbe. A 227 centiméter magas szecessziós alkotás a századfordulót követő évtizedekben egy szegedi vasúti főtisztviselő lakását díszítette. A bútort a néhai tulajdonos -ugyancsak a vasutas szakmában dolgozó -leszármazottjától vásárolta meg a Csongrád megyei múzeum, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A tükör üvege kiváló állapotban vészelte át a mögöttünk hagyott súlyos évtizedeket, a lábazat és a felső dísz azonban alapos restaurálásra szorul. A felújítási munkát január közepén kezdte meg a megyei múzeum restaurátor csapata. Várhatóan tavasz elejére végeznek a feladattal. Idő és munkaigényes a szecessziós bútor restaurálása, mert a megkopott ezüstözött felületet kell ezüstalap segítségével újrafényezni, pótolni, ami rendkívül nehézkes és egyben hosszadalmas. A restaurálást követően a Móra-múzeum aulájában bárki beletekinthet a polgári világ hangulatát sugárzó szecessziós tükörbe, a későbbiekben pedig az értékes műtárgy a megyei múzeum új állandó kiállításának lesz majd az egyik ékessége.
Gyermekhintó az 1920-as évekből
Páratlan műritkasággal gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum. Mesés gyermekhintó érkezett a szegedi múzeum épületéhez, a Kultúrpalotához. Pontosabban a Kultúrpalotába, a nem mindennapos szerkezet ugyanis immár a múzeum gyűjteményének része.
A múzeumi szakemberek szerint gyermekhintó készítése nem gyakori ugyan, de nem is példa nélküli. Az bizonyos, hogy a gyerekjátékokkal foglalkozó szakirodalomban kevés szó esik a kicsinyek számára készített hintókról. A legismertebb darabot a 19. században gyártották és Rudolf trónörökös számára készült; ma a bécsi Kunsthistorisches Museum gyűjteményében található. Magyarországi múzeumokban nem őriznek a most a szegedi múzeumba került műtárgyhoz fogható gyermekhintót. Néhány évvel ezelőtt egy budapesti aukción felbukkant egy hasonló példány, de az értékét és méretét tekintve is kisebb volt, mint amivel a Csongád megyei közgyűjtemény gazdagodott.
A Móra Ferenc Múzeum új szerzeménye az 1920-as években ifj. Hodács János kocsigyártó műhelyében készült. A megrendelő maga a tulajdonos, a széles vevőkörrel rendelkező, jólmenő vállalkozó, Hodács volt, aki leányunokája számára gyártatta a másfél méter hosszú és nyolcvan centi széles járgányt. „A festett, kárpitozott, póni fogatolású hintó nagy feltűnést keltett a 20-as, 30-as évek Szegedjén. A témával még a korabeli lapok is foglalkoztak” – mondja dr. Bárkányi Ildikó, a Móra Ferenc Múzeum néprajzi osztályának vezetője, aki már régebb óta kutatott a páratlan szegedi gyermekhintó után.
Az eddig kutatásoknak alapján valószínűsíthető, hogy a 30-as évek végétől a szerkezet valahol rejtett helyen lehetett, a gyermeki kezek nem nyüstölték – minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy még napjainkban is megvan. Azt is tudni lehet, hogy a hintót a Hodács család egyik leszármazottja őrizte egészen a 80-as évekig. Akkor egy ismerősön keresztül Soltvadkertre vitték, ahol ismét a gyermekeket szolgálta a különös járgány. Pónival, szamárral, de előfordult, hogy kutyával húzatták a Réka nevű kislány tulajdonában lévő gyermekhintót. Réka azonban felnőtt és újra a nem használt holmik közé, egy padlásra került a szerkezet.
A soltvadkerti család már korábban is tervezte, hogy mivel Szegeden készült a hintó, ezért a szegedi közgyűjteménynek adják a kis kocsit. A történet azonban egy másik szálon keresztül is zajlott. Hodács János egyik unokájának visszaemlékezése eljutott Bárkányi Ildikó néprajzkutatóhoz, aki különösen érdekesnek tartotta azt a részt, ahol a Hodács-leszármazott egy bizonyos gyerekhintóról beszél. Megindult a kutatás, hogy ugyan hol lehet a hintó, s végül lépésről-lépésre jutottak el a múzeum munkatársai a soltvadkerti családhoz, akik nagy örömmel adományozták a megyei múzeumnak a páratlan műritkaságot.
A gyerekhintó jó állapotban van, faváza, vasalása, kerekei épek. Kisebb pótlások, festés és kárpitozás után régi szépségében pompázhat. A restaurálást követően a tervek szerint a Móra Ferenc Múzeum aulájában állítják majd ki a nem hétköznapi műtárgyat.
Rózsa Sándor dohányzacskója
A relikvia érdekessége, hogy a börtönben ülő, öregedő Rózsa Sándor az őt meglátogató egykori vizsgálóbírójának, Laucsik Máténak a találkozás örömére adta a dohányzacskót. A díszes darab nemzedékről nemzedékre öröklődött Laucsik leszármazottai között.
A Móra Ferenc Múzeumnak a tetszetős külsejű dohányzacskót a vizsgálóbíró dédunokájának a férje, egy Budapesten élő idős férfi adományozta. A dédunoka már nem él, a szegedi származású férj pedig azért döntött a dél-alföldi közgyűjtemény mellett, mert ezen a területen komoly kultusza volt Rózsa Sándornak. A szegedi Móra-múzeum évtizedek óta gyűjti a betyárvilág tárgyait, dokumentumait, ezért is tekintik a muzeológusok különösen értékes darabnak a most gyűjteménybe került relikviát.
Laucsik Máté a korát meghaladó kriminálpszichológiai tudás és érzék birtokában vallatta az elkövetőket. Jókai róla formázta meg Lélekidomár című regényének főhősét. Minden bizonnyal Laucsik határozott, de emberséges hozzáállásának köszönhető, hogy Rózsa Sándor és vizsgálóbírója között egyfajta szimpátia alakulhatott ki.
Laucsik nyilván elítélte és rossz véleménnyel volt Rózsa Sándorról, a bűnelkövetőről, de lehetséges, hogy valamilyen szinten imponálhatott neki a vakmerő kalandokba bocsátkozó, a szegényekért tenni kész vezér alakja, aki az idealizált kép szerint soha nem káromkodott és minden reggel imádkozott.
A dohányzacskót a szamosújvári börtönben kapta ajándékba a betyárvilág legendájától Laucsik Máté. A vizsgálóbíró és leszármazottai féltve őrizték a Rózsa Sándor-relikviát, ezért is maradt meg mind a mai napig kiváló állapotban, így most a múzeumban legfeljebb minimális mértékben szorul restaurálására.
Szükségpénzhez jutott a Móra-múzeum
A múzeum numizmatikai gyűjteménye gyarapodott harminc úgynevezett szükségpénzzel.
A pénztörténészek azokat a fizetőeszközöket nevezik szükségpénznek, amit válságos időkben – amikor valami komoly ok miatt az állam nem képes ellátni megfelelően kötelezettségeit – állítanak elő. A szükségpénz tehát egyfajta helyi hatóságok vagy magánszereplők (kocsmák, gyógyszertárak, kereskedők) által kiadott pénzhelyettesítő, amely megkönnyíti a mindennapos kifizetéseket. Ezek az átmeneti pénzek főként kisebb címleteket jelentenek, a háborús időkben a hadsereg igényei miatt ugyanis nincs elegendő fém, amiből pénzt tudnának verni, így jönnek képbe a papírra nyomtatott alkalmi fizetőeszközök.
A gyűjtők és a numizmatikusok számára a szükségpénz értékét viszonylagos ritkasága adja. Kevés maradt fenn belőlük. A múzeum birtokába került 1919 körül használt időszaki fizetőeszközöket egy magángyűjtőtől vásárolta a közintézmény. Az idős férfi úgy döntött, felszámolja több évtizeden át gondosan őrzött és gyarapított kollekcióját. A gyűjtemény egészéből a múzeum ezekre a pénztörténeti ritkaságokra tartott igényt.
A friss szerzeményeket Nagy Ádám muzeológus fogja rendszerezni és beilleszteni a Móra Ferenc Múzeum pénztörténeti gyűjteményébe. Szintén hozzá kapcsolódó hír, hogy a napokban jelent meg a Leányfalusi Károllyal közösen írott, a Magyarország fém- és papírpénzeiről szóló újabb kötete, mely a pengő 1926 és 1946 közötti történetét dolgozza fel.
Ismeretlen Móra-levél
Eddig ismeretlen Móra Ferenc által írt levél került a megyei múzeum gyűjteményébe. A levelet Móra az általa vezetett csókai ásatásokról írta régész munkatársának. A csókai ásatás azért jelentős, mert a területen igen értékes őskori leletek találhatóak, maga a most megismert dokumentum is erről szól. Külön érdekessége a történetnek, hogy a Vajdaságban lévő csókai terület régészeti szempontból komoly hasonlatosságot mutat a Csongrád megyei Gorzsával, ahol az elmúlt évtizedben történt intenzív feltáró munka a múzeum munkatársainak köszönhetően. A Móra Ferenc Múzeum – azon túlmenően, hogy névadója minden dokumentum és tárgyi hagyatékát igyekszik megszerezni – a csókai és a gorzsai ásatások közötti párhuzamok miatt döntött a levél megvásárlása mellett.
Csók István kedvenc bútora
Hétszámjegyű összegbe került az egykoron Csók István műtermében lévő szecessziós szekrény. A páratlan darabot a szegedi Móra Ferenc Múzeum pályázati támogatásból és önerőből vásárolta meg. Azért került Szegedre a patinás bútor, mert több mint száz éve egy itteni kiállításon mutatták be először.
Szintén emeli a megszerzett műtárgy értékét, hogy az országos jelentőségű, 1901-es szegedi iparművészeti tárlatra készült darabok közül mára egyedül ez maradt meg. Az akkori kiállítást megtekintette az ismert festőművész, Csók István is, akinek annyira megtetszett a Thoroczkai Wigand Ede által készített remek, hogy azonnal megvásárolta műterme számára.
Thoroczkai Wigand Ede a kor elismert építésze és iparművésze volt, aki a szecessziós irányzat követője volt ugyan, de mindemellett munkáiban az angol, illetve az erdélyi stílusjegyeket ötvözte. A művész Steindl Imre munkatársaként részt vett a Parlament épületének kialakításában. Bútorainak többségét azonban csak rajzokról vagy fotókról ismerjük, ezért is tekinthető kiemelkedő jelentőségűnek a szegedi múzeum gyűjteményébe került darab.
Csók István halála után a szekrényt a család használta évtizedeken keresztül, az örökösök nemrég döntöttek úgy, hogy eladják. A bútort egy budapesti kereskedő vásárolta meg. Tudomásunk szerint komoly tárgyalások folytak arról, hogy az egykoron Csók István tulajdonában lévő műtárgyat Amerikába viszik, de végül sikerült úgy megállapodni, hogy a páratlan darab magyarországi közgyűjteményben maradjon. A tervek szerint az értékes műritkaság a Móra Ferenc Múzeum új történeti állandó kiállításának része lesz majd. A látogatók azonban addig is találkozhatnak a nagyméretű szecessziós bútorral a múzeumi történeti kiállítóhely, a Fekete ház előcsarnokában.