A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 9.D osztályának diákjai jártak a Fekete házban Németh György fotókiállításán Fabulya Andrea tanárnő vezetésével, ahol az alkotó tartott számukra rendhagyó tárlatvezetést. A látogatás alapján kis esszéket, reflexiókat készítettek a fiatalok, melyekből az alábbiakban válogatunk.

A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 9. D humán tagozatának reflexiói Németh György fotóművész tárlatáról a Fekete Házban – „A világ kerek, a Föld gömbölyű”  (2026. szeptember)

Tisztelettel osztom meg diákjaim reflexióinak rövid részleteit Németh György fotográfus kiállításáról. Egyfelől érdekes volt ez a számukra jószerével ismeretlen látásmód és életforma, amely a képeken tükröződik, másfelől nagy hatással volt rájuk a művész személyes jelenléte, kötetlen és közvetlen, mégis informatív tárlatvezetése.  A Fekete Ház befogadó közegében teret kapott kíváncsiságuk, rácsodálkozásuk, meg merték fogalmazni kérdéseiket, sőt keresgéléseik és bizonytalanságaik is felvállalhatók voltak – épp ezáltal váltak ők maguk is egyre nyitottabbá a művészet csodálatos világára. Köszönet érte a szervezőknek, a helyszínnek és a Művésznek! Tanáruk: Fabulya Andrea

Szeged, 2026 őszén

Duzs Dániel reflexiójának részlete:

Új nézőpont

A kiállításon 31 kép megtekintésére volt alkalmam. Számomra mindegyiknek megvolt a maga sajátos jelentősége. Sajnos a képeken szereplő személyek nagy része már nem élhette meg ezt a kiállítást, de Németh György művész úr felidézte az emlékeit ezekről az emberekről, így mi, diákok is közelebbről megismerhettük őket. Igazán meglepő tény, hogy Németh György művész úr több évnyi munkájából állította össze ezt a tárlatot. Körülbelül 15 ezer képből választott ki 31-et.

Az én személyes kedvencem a 2012-ben készült, a grúziai Tatev templomát ábrázoló kép. Véleményem szerint ez a kép a világosságot és a fényt mutatja be. A vékony ablakokon beszűrődő fény számomra a megvilágosodást és a reményt jelképezi, amely új esélyt ad az embernek.

Ez a tárlat megmutatja nekünk az egész bolygót és az embereket, hiszen a fényképek segítségével jobban megismerhetjük a világot. Ez a kiállítás arra tanított meg, hogy őriznünk kell a hagyományainkat, hiszen az idősebb generációktól sokat tanulhatunk.

László Máté írása, részlet:

Fény a porban

A teremben sétálva, a képeket nézve teljesen olyan érzés fogott el, mintha megállt volna az idő, és egy sokkal csendesebb világba csöppentem volna.
A fotókon legtöbbször idős embereket lehet látni, akiknek az arcán nagyon
meglátszik, hogy egész életükben sokat és keményen dolgoztak. Végtelenül kitartó,
szerény és szorgalmas embereknek tűnnek. Bár egyszerű körülmények között élnek,
mégis valami különleges nyugalom sugárzik róluk. A képek nemcsak
Magyarországon készültek: a hazai fotók mellett feltűnnek emberek Görögországból,
Iránból, Burmából, Kubából, Erdélyből, Kirgizisztánból és Grúziából is. A közös
bennük pont ez az egyszerű, természetközeli életmód és a rengeteg élettapasztalat,
ami a tekintetükből is kiolvasható.
Nekem különösen érdekes volt, hogy rengeteg kép Mórahalmon és Ásotthalmon, a
Homokhátságon készült. Én is mórahalmi vagyok és bár bent élek a városban, nem
pedig egy tanyán, mégis borzasztóan ismerős volt ez a közeg. Olyan embereket és
régi épületeket láttam a fotókon, amilyenek mellett nap mint nap elmegyek, de így
kiállítva sokkal jobban észreveszi az ember, hogy mennyi rejtett érték és történet van
a lakóhelye körül.
A legjobban a „Mariska néni (Mórahalom, Homokhát 2008)” című fotó fogott meg.
Ezen a képen egy idős néni éppen sepreget a szobában, és a kinti napfény
gyönyörűen megvilágítja a levegőben szálló port az ablakon keresztül. A fotós elérte, hogy egy teljesen átlagos, unalmas házimunka valami egészen varázslatos dolognak tűnik. 

Malinovszky Irma írásának részlete:

Ajtók és ablakok

Nagyon érdekesnek találtam, hogy minden képen megjelenik valamilyen ablak vagy ajtó képe. Véleményem szerint ezek a változás, a megismerkedés, valamint a külső és a belső világ közötti kapcsolat szimbólumai.

     A képeken az emberek magányosnak látszanak, de nem boldogtalannak, arcukról sokat megélt bölcsesség, elfogadás sugárzik. Izgalmas a kulturális sokszínűség is, hiszen megtalálható a magyartól kezdve, iráni, burmai, kubai és kirgizisztáni ember is. Mégis közös az élethelyzeteikben a létezés pillanatnyisága, törékenysége.

     Meglátásom szerint a tárlat rámutat arra, hogy az egyedüllét nem feltétlen elszigeteltség, hanem az önmagunkkal való találkozás lehetősége. A képekből áradó őszinteség és méltóság még napok után is mély nyomot hagyott bennem. 

Baka Lili írásának részlete:

Képek valósan

A képeken művészi az emberábrázolás, beállítottság helyett sokkal inkább arra fókuszál, hogy valós képet fessen a mutatott emberekről. A képen szereplők legtöbbször az otthonukban vagy a házuk mellett voltak láthatók.

 A képen szereplő embereket leginkább átlagosként, egyszerűként, a fotóművész elmondása alapján jószívűként írnám le. A különlegességük abban rejlik, hogy semmi nem különbözteti meg őket másoktól, a fotós viszont mégis őket választotta.

 A képek főképp a mórahalmi tanyavilágban készültek, de több példa volt külföldi, például közel-keleti fotóra is. Nekem a Mórahalom környékén készült fotók tetszettek a legjobban.

 A fotókiállítás gyönyörű volt, a művész történetei pedig kerékké tették az egészet.

Kovács Zora reflexiójának részlete:

Arcok a világban

Az egyik kép, ami nagyon megfogott, egy sötét, régi templombelsőt mutatott be, amelybe az ablakon keresztül erős fénysugarak szűrődtek. Nekem azért tetszett ez a fotó, mert nagyon különleges a fény és a sötétség ellentéte. Olyan, mintha a kép egy nehéz sorsot ábrázolna, mégis az ablakon beszűrődő fény a reményt sugallja. Azt fejezheti ki, hogy a nehezebb időkben is van valami remény vagy szépség. 

    A másik kép, amit elsőként vettem észre a teremben, egy idős asszonyt ábrázol, aki egy tükör előtt térdel.  A kép melankolikus hangulata az idő múlására és emlékére utalhat, vagy akár arra is, hogyan nézzük, nézzünk szembe önmagunkkal, a tetteinkkel, az emlékeinkkel. 

Molnár István írásának részlete:

 A Föld körül

Nekem személy szerint a Grúzia Mestia kép tetszett a legjobban, mely 2016-ban készült. Lenyűgözött az a táj, amely elénk tárul ezen az alkotáson, és az az egyszerűség is elgondolkodtató, ahogyan az ottani emberek élnek a kép alapján. Az is megfogott, hogy mindegyik kép őszinte, és látszik, hogy nem beállított. Engem a realizmusra emlékeztet. Többek között amiatt is, mert egyszerű, általában szegényebb sorban elő embereket ábrázol.

A fényképek rengeteg országból származnak, többek között Grúzia, Kirgizisztán, Kréta, Irán, Mianmar és persze Magyarországot is bemutatják. Az emberekben az közös, hogy egyikőjük sem nagyvárosban él. Mindannyian vidéken élnek. Engem nagyon megragadott az az egyszerűség, nyugalom és békesség , amely a képekből árad.

Ambrus Hunor gondolatai:

Egy csöppnyi múlt

A számomra legjobban tetsző kép a 2004-ben Erdélyben, Szentegyházán készült. A fotó egy idős hölgyet ábrázol, ahogy egy nagy faablak peremén támaszkodik. Ami miatt ez jobban megragadt bennem, mint a többi, az azért volt, mert számomra az egész kép ad egy bizarr érzést az elmúlásról, elengedésről.

Ahogy a hölgy szomorú tekintettel a kamerába néz, a szürke felhők a háttérben mind kölcsönöznek egy olyan személyességet a felvételnek, amely a szomorú elmúlásról beszél, mégis valahogy minden nyugodt.

Ahogyan ezen a képen is, minden másikon is egyszerű emberek láthatók: ennek véleményem szerint nyomós oka van. Mindenki megszokta, hogy csak a híres, elismert, nagyra becsült emberek képei vannak kiállítva, kapnak nagy nyilvánosság által visszhangot. Ahogy azt Németh György fotós is bebizonyította, nem kellenek híres emberek, se drága eszközök az érzelmek ábrázolásához. 

Janiga Bence reflexiójának részlete 

Az elmúlás arcai

A kiállítás műfaji szempontból is változatos: portrék, tájképek, fekete-fehér, színes, kültéri és beltéri fényképek egyaránt megtalálhatók. Ez is utalhat a világ sokszínűségére.

Földrajzi szempontból is változatos képeket láthatunk. Ismerős (Mórahalom, Ásotthalom) és távoli tájak (Grúzia, Irán) is megjelennek a fotókon. Akármilyen vidéken is járunk, mindenhol jelen van az elmúlás, a szegénység és a magány.

A kiállítás képei közül a legemlékezetesebb számomra a Rózsika néni Tibor fiával című alkotás. A kép azért tetszik nekem, mert az élet körforgását mutatja be. Régen az anya gondoskodott gyermekéről, most pedig a férfi támogatja idős édesanyját. Ezen a képen is megjelenik az elmúlás, de mégsem szomorú, mert az összetartásról és a szeretetről szól.

 Ezek az emberi érzések minden képen feltűnnek, ez kapcsolja össze őket. Így lesz „a világ kerek”.

Éderle Bence írása, részlet:

A magány képekben

Nem egyszerű dokumentumokról van szó, hiszen minden egyes kép elkészülése egy-egy külön történet, mindegyik emberi sorsokat ábrázol. Emellett az is fontos, hogy ugyanolyan súllyal jelenik meg a Homokhátság tanyavilága, mint Burma vagy Kirgizisztán és Irán. Bár a fotók központi témája a magány és elszigeteltség, a szereplők mégsem látszanak szomorúnak. 

Az én személyes kedvencem a „Rózsika néni Tibor fiával” című kép. Azért ezt választottam, mert nagyon szép a fények és árnyékok hatása. 

Sajtós Borbála írása, részlet:

Az élet apró pillanatai 

      Engem három kép fogott meg, az egyik, amelyik a legjobban tetszett, az Mariska néni, Mórahalom című kép volt, amelyen csak egy ablakkeret szerepelt. Az ablakkeret nekem egy lélekre hasonlított, amin látszik, hogy megviselték az elmúlt idők, de erős, és az a lényeg, ami mögötte van, de az nem látszik, hogy ép vagy esetleg az is sérült, mint a külseje. A másik két kép címe: Burma, Inle-tó és Erzsi néni, Imre fia Mórahalom, Homokhát. A tárlaton megjelenített országok Magyarország, Burma, Görögország és még néhány keleti ország, de az itt készült fotók érdekeltek jobban. A képeken az emberábrázolás érdekes, hisz olyan cselekvések, vagy akár pillanatok lettek megörökítve, amelyeket mi is át tudunk élni, és a mi átlagos életünk hétköznapjainak része. A kiállításban talán az a legcsodálatosabb, hogy a fotóművész úr ilyen kitűnően megörökítette ezeket a pillanatokat.

       Ahogy a képeket nézi az ember, rájön, hogy a csoda, amit várt, hogy meglegyen az életében, az eddig is megvolt, csak nem vette észre. Illetve, hogy akkor válik a csoda teljessé, amikor a szeretteink is velünk vannak.

Galzó Zalán tollából:

Megállított idő

… amikor Mariska néni törölgeti a tükröt, annak a képnek nagyon tetszett az atmoszférája. Szinte mindegyik képen idős, de kitartó embereket láthattam valódi élethelyzetükben. Kicsit olyan volt, mintha visszarepültem volna az időben, de valójában mai vagy közelmúltbeli személyeket láttam. Érdekes volt, hogy a fotográfus nemcsak hazánkbeli képeket mutatott, hanem például kubai, kirgizisztáni és burmai alkotásokat, és ezekről sokat mesélt is. A képekben az volt a közös, hogy mindegyik egy ma már eltűnőben lévő világ szeletét mutatta meg.

Pintér Lilla reflexiójának részlete:

Életek

Az én egyik kedvenc képem Iránban, Kurdisztánban fotózott, ,,Howraman ah Takht” címre hallgat. Valahogy megfogott a képen a bácsi. Viszi azzal a görnyedt hátával azt a zacskó krumplit, és még a botját se használja hozzá. Látszik, hogy ad magára, a kinézetére. Az arcáról nagyon sok érzelmet nem tudok leolvasni, hogy most éppen boldog, vagy kicsit zsémbes, mert a semmiből lefotózták, de éppen ezért rejtélyes.

Pongó Áron írásának részlete:

Stressz nélküli élet

 Ők sokkal kevésbé tapasztalják a modern világ elemeit, például az okos telefont vagy az internetet, amely ma már alapvető dolog számunkra.

Több országból származnak: például Görögországból, Grúziából, Romániából és Magyarországról. Jellemzően olyan országból valók, ahol még jelen van a tanyasi élet. Napjainkban kihalóban van ez a fajta életforma.

 Sokat tanulhatnánk tőlük, de a legfontosabb, meglátásom szerint, hogy értékelnünk kell az orrunk előtt lévő dolgokat.

Fodor Gábor írása

Megörökített pillanatok

Ezek a képek furcsa érzéseket váltottak ki belőlem. Mintha egy másik világból származtak volna. Ennek az oka, hogy a legtöbb kép a tanyasi életet ábrázolja, amivel én még nem találkoztam.

A legérdekesebb kép számomra az volt, amelyiken Rózsika néni sajtot készít. Amikor először megláttam, nem is tudtam, hogy mit készül. Utána megkérdeztem, hogy mi történik a képen, és úgy értelmet nyert.