Luther ősnyomtatvány, könyvbemutató és szalon-est – Színes programok a Móra-múzeumban és a Fekete házban
Színes programokkal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum és a Fekete
ház ezen a héten. Február 23-án, kedden Szabó András tart művészettörténeti
előadást, ahol egy eredeti Luther-ősnyomtatvány is látható lesz. Szerdán
néprajzi könyvbemutatóval, csütörtökön pedig Szalon-esttel várják az
érdeklődőket.
Színes kulturális programokat kínál a Móra Ferenc Múzeum az érdeklődőknek ezen
a héten. Február 23-án, kedden 17 órakor indul útjára Szabó András „Rajzoló
fejedelmek” című művészettörténeti előadás-sorozata. Az első alkalom címe „Lucas
Cranach, Luther barátja”, az előadáson a reformáció-kori grafikusmester pályafutása
mellett egy eredeti Luther ősnyomtatványt is megismerhetünk.
Szerdán 17 órakor könyvbemutató veszi kezdetét: „A néprajzi tanulmányok
Apátfalváról” című kötet szerzőivel Dr. Simon András néprajzi tanszékvezető
beszélget a díszteremben. A rendezvényen fellépnek a Szeged Táncegyüttes
művészei is.
Csütörtökön, február 25-én délután 5 órakor ismét Szalon-estet tartanak a Fekete
házban. A sorozat második vendége Sándor János lesz: a kétszeres Jászai Mari-
díjas színházi rendező „Nevető színháztörténet” címmel oszt meg érdekes
történeteket, anekdotákat a nagyérdeművel.